A Só ...

„Volt egyszer egy öreg király, s annak három szép leánya. A fél lába már koporsóban volt a királynak, szerette volna mind a három leányát férjhez adni. Hiszen az nem is lett volna nehéz, mert három országa volt, mind a három leányára jutott hát egy-egy ország. Hanem amiképpen nincs három egyforma alma, azonképpen a három ország sem volt egyforma. Azt mondta hát egyszer a király a leányainak, hogy annak adja a legszebbik országát, amelyik őt a legjobban szereti.

Sorba kérdezte a leányokat, kezdette a legidősebbiken:

- Felelj nekem, édes leányom, hogy szeretsz engem?

- Mint a galamb a tiszta búzát - mondá a leány.

- Hát te, édes lányom? - kérdezte a középsőt.

- Én úgy, édesapám, mint forró meleg nyárban a szellőt.

- Na, most téged kérdezlek - fordult a legkisebbikhez -, mondjad, hogy szeretsz?

- Úgy, édesapám, ahogy az emberek a sót! - felelt a kicsi királykisasszony.”

A mese folytatása, hogy a legkisebb királylány szeretete bizonyult a legnagyobbnak, mert a király is rájött, hogy nélkülözhetetlen számára a SÓ.

2 érdekesség:

• Só és víz nélkül nincs élet, mert az emberi test legfontosabb két alkotóeleme.
• Régebben katonák őrizték a só lelőhelyeket, annyira nagy kincsnek számított. Többek között ezért is nevezték el "fehér aranynak".

Miért is írtam le mindezt?
"Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, minthogy kidobják és eltapossák az emberek." (Máté 5,13)

Én milyen só vagyok? Igazi, jó, ízes, értékes só vagyok? Viszem-e a szeretet a világba? Meg tudom-e sózni a világot a szeretetemmel, a mosolyommal, a kedvességemmel?