2011. október 31., hétfő

Hogyan GYŐZHETÜNK a kísértések felett? 8.

f. Győzelem a kereszt által

Éppen most hangsúlyoztuk, hogy a kísértés idején figyelmünket más felé kell irányítani: Krisztusra, a Megváltóra. De miért éppen Őrá, és nem máshová? Ez az Evangélium lényegéhez vezet bennünket: "Krisztus meghalt a mi bűneinkért." Ez az öt szó határozza meg azt a módot, ahogyan a hívő embernek a bűnnel és a kísértéssel szembe kell néznie. A Golgota csatatér volt, ahol Urunk a kereszten megküzdött a sötétség minden hatalmasságával, és őket nyilvánosan megszégyenítette, mert diadalmaskodott felettük a keresztfa által (Kol 2,15). A kereszt teljes győzelem és döntő diadal, a gonoszság erői teljes vereséget szenvedtek. Ez megtörtént, és ez a legfontosabb.

A hívő embernek tehát nem kell küzdenie azért, hogy győzelmet arasson a gonosz felett, hiszen akkor Krisztus hiába halt volna meg (Gal 2,21). A hívő embernek az az igazi feladata, hogy magáévá tegye a már kivívott győzelmet. A keresztény élet fegyelmezésének éppen az a célja, hogy magunkévá tegyük ezt a győzelmet. Vereségeinknek az az oka, hogy nem hiszünk, nem fogadunk el és nem bízunk. Ha az ember elfogadja a Megtartót és hisz bűnei bocsánatában az Ő véréért, ha fegyelmezetten megmarad mindenkor Őbenne, és a kísértés idején Reá tekint - akkor a bűnnek már nincs hatalma felette. Mert "az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk" (1Jn 5,4).

Egy indiai legenda szerint egyszer egy délceg hindu harcos csatába indult, és olyan vad dühvel és erővel harcolt, hogy senki sem tudott neki ellenállni, százával kaszabolta le az ellenséget. Végül azonban emberére akadt, aki párviadalban levágta a fejét. Olyan vad elszántsággal harcolt azonban, hogy a teste a fej nélkül is tovább osztotta a csapásokat. Ily módon még több ellenséges katonát ölt meg, míg végül valaki rá nem kiáltott: "Hiszen már levágták a fejedet!" Ekkor aztán holtan rogyott össze.

Isten erős Fia a Golgotán levágta a bűn fejét, de a szörnyeteg tovább gyilkol és sebesít meg embereket, mert nem kiáltanak így oda neki. A bűnnek csak a hitetlenség által van ereje. A kísértés csataterén a hívő ember - mint Konstantin császár - emelje fel a tekintetét a keresztre, és lássa meg a lángbetűkkel világító szavakat: "E jelben győzni fogsz!"

(forrás: karizmatikus.hu )

2011. október 30., vasárnap

A Chemin Neuf Közösség ifjúsági hétvégéje Máriabesnyőn

A Chemin Neuf Közösség ifjúsági hétvégéjére november 5-6. (szombat 10.30-tól vasárnap 16.00 óráig) kerül sor Máriabesnyőn.

A Chemin Neuf Közösség „Verjetek gyökeret Krisztusban!” címmel novemberben ismét ifjúsági hétvégét szervez Máriabesnyőn 18-30 éves fiatalok számára, amely egyben a madridi Világtalálkozó utótalálkozója is lesz.

Találkoztam Krisztussal Madridban - de hol van Ő itthon? Hogyan kövessen Őt a hétköznapokban? Miként halljam meg az akaratát? Hogyan éljek keresztényként a mindennapokban?

Lesznek tanúságtételek, előadások, szentmise, közös és személyes imaidő, alkalom a lelki beszélgetésre, valamint sport, zene, tánc, flash mob … A hétvégén részt vesz egy francia misszionárius atya, aki egyben a guadarramai Chemin Neuf előtalálkozót is szervezte.

Jelentkezés: ifjusagi.misszio@gmail.com vagy 30/922-2122.

További információk: www.chemin-neuf.hu

VPP Hirporta hir@hirporta.hu

Lelkigyakorlat lányoknak decemberben

Az Országos Találkozó hangfelvételei letölthetőek ...


az alábbi linkről:

www.katolikuskarizmatikus.hu

A legnagyobb kegyelem ...

"... A legnagyobb kegyelem, amit Isten adhat: a szerzetesi hivatás."

(Szent Maximilian Maria Kolbe)

2011. október 29., szombat

ÉLETCÉL 1.


Sikerült "megtalálnom", megfogalmaznom az életcélomat. Hogy miért élek. Hogy miért vagyok itt a Földön. De ezt most nem árulom el, hanem inkább leírom azokat a kérdéseket, amelyek ehhez hozzásegítettek. Hátha más is kedvet kap hozzá. Vagy teljesen egyértelmű az életcélunk? Nyilvánvaló, hogy honnan jöttünk, merre tartunk, miért élünk?
Nekem 35 éves koromra sikerült erre rájönnöm. Egyetlen mondatban meg tudom fogalmazni.

Íme a kérdések, amelyek elvezettek a válaszhoz:
  • Milyen vágyak éltek bennem régebben?
  • Mi akartam lenni és miért?
  • Milyen emberek vonzottak és miért?
  • Mit tartottam értékesnek, fontosnak?
  • Mik voltak a legjelentősebb örömeim, bánataim, szenvedéseim, sikereim, kudarcaim?
  • Milyen könyvek, filmek, találkozások hatottak rám?
  • Istenélményeim?
  • Mit csináltam a legnagyobb örömmel?
  • Hol és kikkel együtt éreztem magam jól?
  • Milyen eszmék, emberek, közösségek vonzottak?
Érdemes összehasonlítani "korábbi" énemet, és "mostani" énemet. Milyen változásokon mentem keresztül?

Figyelj arra, hogy ne foglalkozást, vagy életállapotot (pl. házasság, szerzetesélet) jelölj meg, mert ezek csak utak életcélod eléréséhez!

Mit tartasz életcélodnak?
Az életcél annyira fontos, hogy ha nem valósulna meg, szinte nem volna érdemes élni.

(forrás: A Szív 2002. októberi száma. Nemes Ödön S.J.)

2011. október 28., péntek

A hivatás megkülönböztetésének lépései ...

Mostanában nincs időm írni, a sok tanulás miatt. Elég ritkán is vagyok számítógép előtt, ami talán nem is baj.
Találtam egy igazán remek összefoglalást a hivatás megkülönböztetésének lépéseiről egy másik blogon, nem másolom ide az egészet, hanem idelinkelem:

A hivatás megkülönböztetése

Csak emlékeztetőül írom, hogy korábban írtam egy bejegyzést, ami szintén segíthet a hivatás felismerésében. Íme:

Mi segít a hivatás felismerésében?

Sőt, bal oldalon a címkék között található egy ilyen címke is. (egyelőre 11 bejegyzés tartozik hozzá)

2011. október 27., csütörtök

"Derűs társaság vagyunk"

Ferences szerzetes, kutatóbiológusként végzett. Ösztöndíjjal Svédországban is tanult, az idegrendszert vizsgálta. Dobszay Benedek ’95 óta ferences, 2006-tól a Margit körúti plébánián él és dolgozik, gimnáziumban tanít.


A Ferences Rendtartomány központjában beszélgetett a Mindennapi.hu újságírója Dobszay Benedek tartományi titkárral, aki szerint a másikhoz tisztességgel közelíteni, az már misszió.

– Miként lett szerzetes?

– Ferences gimnáziumba jártam, és tizenhat éves koromban döntöttem el, hogy szerzetes leszek. Láttam, hogyan is élnek a szerzetesek. Én is elmondhatom, hogy a szerzetes szíven talált ember. A hivatás elfogadásában ez utóbbi felismerése volt a legfontosabb. A belépésemet követő tizenegyedik évben szenteltek pappá, és öt évvel ezelőtt választottak meg a rendtartomány titkárának.

– Amikor valaki szerzetesnek jelentkezik, ki tudják-e szűrni, valóban a hivatás vezérelte-e az illetőt?

– Szerzetessé lenni hosszú folyamat, több állomással, ha úgy tetszik, vizsgával. Elbeszélgetünk a jelentkezővel, akinek gyakorló hívőnek kell lennie, 18 évesnél idősebbnek, fizikailag és pszichésen egészségesnek és nőtlennek. Aki papi hivatást is kapott, annak feltétlenül rendelkeznie kell érettségivel is. Nem minden ferences szerzetes pap is egyben: az úgynevezett laikus testvérek általában valamilyen szakmával rendelkeznek, de még tanárokat is találhatunk közöttük. Az első beszélgetést követően több rendházba is elküldjük a jelentkezőt. Pszichológiai vizsgálat ugyancsak szerepel a programban, hiszen egy szerzetes gyakorta kerülhet olyan helyzetbe, ami lelkileg is megviselheti. Arról nem is beszélve, hogy nem mindenki bírja a szerzetesi élettel járó egyhangúságot. És igen nagy próbatételt jelent az egy éves noviciátus, amikor a jelölt gyakorlatilag alig találkozik a külvilággal.

– A ferences rend valamikor koldulórend volt…

– Igen, de ennek lényege nem maga a koldulás volt. Szent Ferenc erről azt mondta, a testvérek munkájukból éljenek meg, és ha ezért nem kapnának megfelelő bért, akkor „járuljanak az Úr asztalához”, akkor mintegy alázatot is gyakorolva menjenek koldulni. A kolduló testvérek nemcsak azért mentek be egy-egy házba, hogy például élelmiszert kérjenek, hanem azért is, hogy elbeszélgessenek az emberekkel a gondjaikról és az örömeikről. Ez tulajdonképpen egyfajta pasztoráció volt. Sokszor előfordult, hogy a kapott élelmiszert, ruházatot a ferences nem vitte el a rendházba, hanem odaadta egy rászorulónak.

– A szerzetesi hármas fogadalomhoz tartozik a szegénységi fogadalom is. Mit jelent ma a szerzetesnek a szegénység?

– A szegénység, vagy inkább az egyszerűség, mértékletesség jelenjen meg a szerzetes öltözködésében és az étkezésében, de minden másban is. Ez érvényes az idővel kapcsolatban is: úgy ossza be az idejét, hogy jusson idő az imádságra, a munkára, és nem utolsósorban a társaira. Dolgozni is kemény odaadással kell. Mindez nekünk sokszor nem egyszerű feladat: szegénységet fogadtunk, de intézmények vezetőiként több százmillió forint fölött kell rendelkeznünk. A rend ugyanis 500 világi munkavállalót foglalkoztat, akiknek a bérét hónapról hónapra biztosítani kell, de a rendházakat is fenn kell tartani.

– A másik szerzetesi fogadalom a tisztaságról szól. Ez csak a cölibátust jelenti, vagy mást is?
– A tisztaság az emberi kapcsolatok egészét érinti: nem sajátíthatok ki magamnak egy embert, nem zúdíthatom rá felebaráti szeretetemet. Ebben is mértéket kell tartani, hogy az a barátság valóban értékes legyen.

– Magyarországon a ferences rendet 1950 után is engedték működni. Ennek napjainkban az előnyét vagy a hátrányát lehet érezni?

– Azt hiszem, sok gyümölcsöt hozó előnyről beszélhetünk. Persze ne feledjük, 1950 előtt az akkori két magyar tartománynak kb. 600 testvér volt a tagja, 1950 után viszont összesen csak 72 testvér élhetett a rendben. Érdekes módon valami miatt 1975 után egyre többen jelentkeztek hozzánk. Egyébként a testvérek átlagéletkora napjainkban 48 év. A feltételekhez kötött megmaradás (a testvéreknek tanítaniuk kellett) egyik gyümölcse például az is, hogy a mi rendünkben él a legtöbb többdiplomás.


– Milyen pasztorációs munkát végeznek a ferences atyák?

– A ferences pasztoráció közösségi, ugyanis nem egy szerzetes, hanem maga a közösség lép ki az emberek közé. Az életünkben a nyitottság a meghatározó. Nagyon sok világi segítőnk van. Erőt jelent, ha több ember dolgozik Isten országáért. Sokat gondolkozunk azon, hová és milyen közösségbe tudjuk befogadni azokat, akiket megszólítunk. A mi plébániánkon, itt a Margit körúton 48 csoport tevékenykedik. Nem könnyű feladat, hogy valóban a megfelelő helyet találjuk meg a hívő embernek. A világiak segítsége nélkül sokkal nehezebb lenne a dolgunk: ők különböző munkaterületeiknek köszönhetően közvetlenebbül tudnak kapcsolatokat kialakítani. Ha valaki tisztességgel, emberségesen tud közelíteni a másikhoz, az már igazi misszió. És nem biztos, hogy minden mondandónkat Jézus Krisztussal kell kezdeni.

– A Margit körút zajában, az internet és a mobiltelefonok korában hogyan tudja a szerzetes a maga csöndes, imádságos életét megélni?

– Az imádságos élet valójában küzdelmet jelent. Az embernek meg kell tanulnia visszavonulni. Ugyanakkor mindannyiunkkal előfordulhat, akárhol is élünk, hogy besokallunk, amikor nehézségekkel találkozunk. Ilyenkor gondol a szerzetes arra, hogy jobb lenne remeteségbe vonulni. Szent Ferenc ezt kísértésnek nevezte, aminek ellent kell állni, mert az elvonult „imádság nem születhet meg dacból”. Úgy kell tehát beosztani az időnket, hogy munkára és imára is jusson belőle. Az ablakot be lehet csukni, hogy az utca zaja kívül maradjon, az internetet és a mobiltelefont pedig ki lehet kapcsolni.

Simon F. Nándor

(forrás: ferencesek.hu )

Ige

2011. október 26., szerda

Kiegészítés

Kis kiegészítés a lejjebb említett cikkhez. Azért a szerzetesek élete nem habos torta. Igen, mindenkinek megvan a keresztje, senki ne irigyelje őket. De az tény és való, hogy akkor kapunk VALÓS képet papokról, szerzetesekről, ha személyes kapcsolatba lépünk velük, kérdezünk, beszélgetünk velük. Addig ne mondjon róluk senki se jót, se rosszat, amíg valós képe nincs róluk.
Fogadjuk el egymást olyannak, amilyenek vagyunk. Istennek mindenki egyformán fontos.
Testvérek vagyunk az Úrban. Függetlenül, hogy ki milyen életállapotban, helyzetben van.

2011. október 25., kedd

Medjugorje, 2011. október 25.

"Drága gyermekek! Nézlek benneteket, és nem látok a szívetekben örömöt. Ma szeretném nektek adni a Feltámadott örömét, hogy Ő vezessen és öleljen át benneteket szeretetével és gyöngédségével. Szeretlek titeket és szüntelenül imádkozom a megtérésetekért Fiam, Jézus előtt. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."


"Őrizd meg szellemi frissességed! Vonulj be szerzetesnek!" - cikk egy (általam nem támogatott) honlapról

Számos felmérést végeztek már, hogy mivel lehet minél jobban megőrizni szellemi frissességünket. A sok vizsgálat rengeteg különböző módszert és eredményt hasonlított össze, régieket tesztelt, és rátalált újakra is. Ezek közül az egyik legmeglepőbb a kolostorokban végzett kutatás eredménye.

A sok agyfrissítő módszer közül nézzük most ezt!


Szellemileg fittebbek az apácák!
A szerzetesek és apácák körében végzett felmérés kimutatta, hogy körükben sokkal ritkább a szenilitás és az időskori demencia. Ha jelentkezik is, a szokásosnál később, és enyhébb formában. A vizsgálat a 70 év feletti kolostorlakókra terjedt ki, és szép számmal voltak köztük, akik már a 100 évet is túllépték. Az időskorral járó betegségek jóval ritkábbak voltak köztük, mint az átlag „földi halandók” körében, és elsősorban szellemi, lelki frissességüket őrizték meg teljes épségben. A jellemzően időskori betegségek, mint az Alzheimer-kór, vagy a szenilitás, elbutulás előfordul ugyan köztük is, de csak elvétve.


A magyarázat:
A kutatók egyszerű magyarázatot adnak arra, miként lehetséges ez. A legtöbb időskori szellemi megbetegedésnek elsősorban a rossz táplálkozás következtében kialakult keringési zavarok, másrészt a rengeteg civilizációs stressz az oka, ehhez járul még a lelki élet szinte teljes elhanyagolása, és az a sok negatív érzés, amit a modern társadalmak rendkívül egoista beállítottsága miatt betegíti meg az emberek lelkét. A szerzetesek és apácák ezek legtöbbjétől védve vannak, ha nem is teljesen, hiszen tökéletes elzártság azért ritka manapság.

A kolostori életet választók mindannyian egyetértettek a következő megállapításokkal, amelyek a felmérés szerint szellemi és lelki frissességükhöz segítette őket:
  • Szerény de mindig friss táplálék (ez nem feltétlenül vegetáriánus(!), ám a mértékletesség kötelező)
  • Élvezeti szerek tilalma (tudjuk, a cigaretta, kávé, drogok, alkohol… na jó, ez utóbbi alól van ritka kivétel, de pl. a vörösbor kis mértékben gyógyszer…)
  • Anyagi javakról való lemondás (a civil élet egyik legnagyobb stressz forrása az örökös pénzhajhászás)
  • Munka, munka, munka! A folyamatosan végzett hasznos munka, amelyhez minden nyugodt feltétel biztosítva van a lelki és szellemi egészség egyik fő forrása. (a tétlenség és lustaság pedig a leépülés egyik legalapvetőbb oka)
  • Törődés másokkal és önmaguk háttérbehelyezése. A figyelem, amit másoknak szentelünk ébren tartja a szellemet.
  • Jókedv, bizalom, békesség, alázat és hit. (ezek hiánya pedig a lelki öngyilkosság)
  • Mindennapi szellemi tevékenység (vannak ugye a kötelező elmélkedések, olvasmányok, imák…)
Természetesen mindenki nem lehet szerzetes, és a kolostorok nyugodt, zárt világa sem elérhető mindenkinek (ami természetesen nem is baj, hisz’ így van rendjén), ám arra mindannyian törekedhetünk, hogy a szemléletet magunkévá tegyük, és időnként akár rövidebb időre el is vonulhatunk valamelyik kolostorba, ahol szívesen látják a külvilágból érkező lelki és szellemi pihenésre vágyókat.

(forrás: harmonet.hu )

2011. október 22., szombat

Hogyan GYŐZHETÜNK a kísértések felett? 7.

e. Nézzünk Jézusra

Fordítsuk most figyelmünket egy nagyon gyakorlati kérdésre! Mindannyian kerülünk kísértésbe; mit tegyünk tehát a kísértés pillanatában? Már hangsúlyoztuk, mennyire fontos a kísértés jelentkezésekor azonnal ellenállni; de hogyan valósítsuk ezt meg?

Egy dolog teljesen világos: nagy hiba, ha úgy akarunk győzni a bennünket kísértő rossz fölött, hogy arra összpontosítjuk a figyelmünket. A tapasztalat szerint azonban sokan ezt teszik - s így nem tudnak győzni a kísértés felett. A kísértés legyőzésének nem az a módja, hogy felvesszük a harcot a gonosz ellen, mert akkor figyelmünk arra összpontosul, és minél többet foglalkozunk a gonosszal, annál inkább rabjaivá leszünk. Sokan kudarcot vallanak a kísértés legyőzésében, nem mintha nem próbálnának meg úrrá lenni rajta, hanem mert túlságosan is sokat próbálkoznak, de helytelen módon.

A helyes eljárás az, ha elfordítjuk figyelmünket, máshová tekintünk, és a hívő ember számára ez azt jelenti, hogy "nézzünk Jézusra". Az akarat igazi feladata a figyelem irányítása, és ha a lélek Jézus felé fordul, akkor a gonosz elveszíti vonzerejét, mi pedig megerősödünk az Ő kegyelme és ereje által. Végzetesen hátráltatja az igazi szellemi fejlődést, ha az ember mindig csak önmagával, különösen pedig a saját kísértéseivel foglalkozik. Ez az út nem vezet életre és győzelemre, hanem beteges megszállottságra és hitéletünk elsorvadására. Inkább neveljük rá magunkat arra, hogy a kísértés idején ne önmagunkra tekintsünk, hanem Megváltónkat szemléljük teljes szentségében és hatalmában. A keresztény versenyző félreteszi az akadályokat és a megkörnyékező bűnt, mégpedig azáltal, hogy Jézusra néz (Zsid 12,1-2).

2011. október 21., péntek

Friss hír


Most este 11 busz indult Budapestről Medjugorjébe. Hála és dicsőség az Úrnak érte!

2011. október 19., szerda

Ifjúsági Munkatárs képzés 2011. okt. 21-23.




Ifjúsági életünk köre egyre bővül, és egyre több fiatalt szeretnénk bevonni.
Segítségünkre siet Gert atya, aki 10 éve a holland ifjúsági szolgálat vezetője. Képezni fog minket, hogyan váljunk a fiatalok felelőseivé. Mellette: ismerkedés, tapasztalatcsere, fórum, felbuzdulás és dicsőítés.


Ideje: 2011. október 21. 18:00 - október 23. 14:00
Helye: Bp, IV. kerület (Újpest), Szent István tér 13.- Főplébánia.
Hozzájárulás: A plébánián megszállóknak 4000 Ft, bejáróknak 3500 Ft.
Hozzatok:Szentírást, jegyzetfüzetet, bentlakók: hálózsákot,

2011. október 18., kedd

Hogyan GYŐZHETÜNK a kísértések felett? 6.

d. A visszatérő (megrögzött) bűn

Sok hívő ember tapasztalata az, hogy újból és újbál akadályozza őt egy bizonyos bűn, amelybe minduntalan beleesik. Ezt visszatérő vagy "megrögzött" bűnnek nevezzük. Az ilyen embernél, úgy látszik, az erkölcsi küzdelem erre az egy pontra összpontosul. Először is rá kell mutatnunk, hogy balgaság egy bizonyos bűnre összpontosítani a figyelmünket. Sokszor ez a nehézség fő oka. Nagyon szeretnénk, ha senki sem értene félre minket, amikor felvetjük azt a gondolatot, hogy ez a "megrögzött bűn" magát Istent sokkal kevésbé érdekli, mint bennünket. Az emberi természet gonosz, Isten szándéka azonban az, hogy bennünket teljesen tisztává tegyen az Ő Fia által. Istent éppen ezért egész lényünknek a Szentlélek által történő átalakítása érdekli, nem pedig egyes hibák vagy bűnök lenyesegetése. Még az is megtörténhet, hogy azáltal állunk ellene a megváltó kegyelemnek (mely egész lényünket át akarja formálni), hogy egyes pontokon próbáljuk megjavítani a jellemünket, de lényegében nem változunk meg.

A hívő embernek tehát, együttműködve a Szentlélekkel a mindent átfogó fegyelmezettséget kell gyakorolnia, nem pedig egyes, kiválasztott hibákat vagy bűnöket a középpontba állítania. Az ellenség különösen megerősített harciálláspontjai ellen nem sokat ér a szemben-támadás, hanem "átkaroló hadműveletekre" van szükség.

Ha a fegyelmezést állhatatosan az élet egész területére kiterjesztjük, akkor majd az egyes pontok is "behódolnak". A szabály tehát az, hogy gyakoroljunk önuralmat minden területen, és ne irányítsuk minden figyelmünket csak egy valamire.

A sűrűn ismétlődő kudarcoknak egy másik oka, amelyet "Az üres ház" című fejezetben már említettünk, az, hogy nem fogadjuk el és nem használjuk fel helyes és pozitív módon azokat az ösztönöket, indításokat és vágyakat, amelyek benne rejlenek emberi természetünkben. Ezek az ösztönök és indulatok önmagukban nem rosszak, csak akkor romlanak meg és válnak gonosszá, amikor helytelen célra irányulnak. Ugyanazt az ösztönt vagy indulatot lehetne helyes cél felé is irányítani, Isten és embertársaink szolgálatára felhasználni.

Pál harcias természettel született, de ezt nem arra használta fel, hogy a szomszédját fejbe vágja, hanem arra, hogy a "jó harcot" megharcolja. Mi is használhatjuk helyes módon mindazt, ami bennünk van, és akkor az nem fog vulkánként kitömi, ártani és rombolni. Végezetül pedig be kell látnunk, hogy a fegyelmet nem valósíthatjuk meg úgy, hogy meglengetjük a ragyogó elhatározás varázspálcáját. Arra van szükség, hogy nap mint nap a gyakorlatban megvalósítsunk egy-egy elhatározást, és így haladjunk előre az önfegyelmezés útján. Úgy kapjuk meg és érjük el az önfegyelmet a Mester vezetésével, mint ahogyan a versenyző az állandó edzés által lesz erős és ügyes.

(forrás: Karizmatikus.hu)

2011. október 16., vasárnap

Az Országos Karizmatikus Találkozó programja a Mária Rádióban, október 22-én

A 20. Katolikus Karizmatikus Találkozó témája az imádság egyéni és közösségi szinten.

Program:

09:00
Tanítás (1)
Előadás az egyéni imádságról

10:00
Tanítás (2)
Előadás a közöségi imádságról

11:00
Szentségimádás
Zenés imádság

16:00
Tanúságtétel
Személyes vallomások

16:30
Jubileum
Ünnepi zenemű a 20. Országos Katolikus Karizmatikus Találkozó tiszteletére

17:00
Homília
Székely János püspök atya szentbeszéde a 20. Országos Katolikus Karizmatikus Találkozó ünnepi szentmiséjén


Az Úr ismét megérintett ...

Voltam tegnap a Karizmatikus Találkozón, és jó, hogy mentem. Mindenféle elvárás nélkül mentem, nyitott szívvel. Az Úr újra megajándékozott az Ő békéjével, szeretetével. Érdekesek voltak a tanítások, az imádságról volt szó. Ha lesz hanganyag, megpróbálom elmenteni, és itt közzétenni. Ha lesz. Sok dicsőítés. Nagy szükség van rá. Énekek, imádságok, belső megtapasztalások, átalakulások. Mind-mind csupa jó értelemben. Még ilyet nem éltem, hogy Szentlélek-hívó ima alatt olyan melegség érzés töltött el, vizes lett a kezem, mintha picit megszédültem volna. Jelen volt az Isten, szinte kézzel foghatóan. Nem rossz érzés volt, inkább meglepődtem, mert ilyenben még nem volt részem.

Az imádság. Nagyon fontos téma. Mindig aktuális. Jó, hogy Németországban lehet egy Imádság háza, és jó, hogy vannak olyan emberek, akik "főállásban" imádkoznak. Érdekes.
A Biblia. A másik fontos téma. Újra és újra kell hangsúlyozni, kiemelni, hogy a mi drága jó Istenünk beszél. Mond. Tanít. Üzen. Nekem személyesen. És mindenki másnak is.

Igen, ezekben meg kell erősödnöm. Folyamatosan meg kell újulnom. Törekedni fogok rá.

íme néhány kép : emmausz.hu/képek
Szerintem lesz még. És talán hangfelvétel is.

És oszlik a köd. Ennek szintén örülök. Igen. Remélem jó úton haladok affelé, hogy előbb-utóbb tisztán lássak. Egyelőre ennyi.

2011. október 14., péntek

... nincs olyan titok, amely ki ne tudódnék ...


Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják. Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs
hatalmuk. Megmondom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek! Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.”
Lk 12,1-7

Elmélkedés:
A mai evangéliumban, amely a farizeusok ellen mondott beszéd befejezése,
Jézus világosan megnevezi, hogy miért kell tanítványainak óvakodniuk
tőlük. A farizeusok kovászának nevezi a képmutatást, azaz felfedi azt az
ellentétet, amely életük és tanításuk között fennáll. Jézus éppen azért
van joga ezt megtenni, mert az ő tettei és cselekedetei mindenkor
megegyezik szavaival. Ő nem tesz mást, mint amit hirdet, és követőitől sem
kér olyat, amit ő nem tesz meg. Óvatosságra inti minden tanítványát.
Bármilyen hatásosnak, tetszetősnek vagy meggyőzőnek tűnnek valakinek a
kijelentései vagy ígéretei, mindig érdemes megvizsgálni az illető
személyes életpéldáját. A gazdag ember hiába ajánlja másoknak a
szegénységet, szavai teljesen hiteltelenek. Az Isten nélkül élő ember
hiába osztogat jótanácsokat a hívőknek, hogy miként gyakorolják
vallásukat, senki sem fog hitelt adni szavainak.
Jézus példáját követve törekedjünk arra, hogy szavaink és cselekedeteink
egységben legyenek, hogy hiteles legyen életünk tanúságtétele.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Teremtő Istenünk, te úgy rendezel mindent, hogy aki felfuvalkodhatna a
neki juttatott ajándék miatt, az alázkodjék meg hiányai miatt. Egyszer
kegyelmeddel fölemelsz valakit, más dologban meg megalázod.
Uram, add, hogy jól gazdálkodjunk sokféle kegyelmeddel, legyünk
meggyőződve arról, hogy a nekünk juttatott adományok voltaképp másokéi,
mivel az ő javukra adattak. Add, hogy a szeretet által kölcsönösen
szolgáljuk egymást.
Ennek során megértjük, hogy mások adományai egyben a mieink is, és saját
adottságainkat is úgy ajánljuk fel másoknak, mintha valamennyi az övék
volna.
Nagy Szent Gergely

(forrás: Napi evangélium)

2011. október 13., csütörtök

Hogyan GYŐZHETÜNK a kísértések felett? 5.

"A kísértésekben hívd az őrangyalod segítségét. Szívesebben segít, mint te fogadod az ő segítségét."
(Don Bosco)

2011. október 12., szerda

Hogyan GYŐZHETÜNK a kísértések felett? 4.

c. Játék a tűzzel

Egyszer egy arab tevehajcsár, egy nagyon hideg éjszakán a sivatagban aludt a sátrában. Éjnek idején felébredt, és látta, hogy tevéje bedugta az orrát a sátorlap alatt. Már éppen tiltakozni akart, de azután arra gondolt, hogy a tevének csak olyan kis része van a sátorban, amely nem zavar. Mire később ismét felébredt, akkorra a teve már bedugta az egész fejét és hosszú, szőrös nyakát is a sátorba. Az arab most már összeszedte magát, hogy tiltakozzon, de a teve megelőzte, és így szólt: "Valóban annyira zavarok? Olyan rettenetesen hideg van odakint, és nem tolakodom be tovább." Az ember újra elaludt, és mikor harmadszorra felébredt, ijedten látta, hogy már a teve mellső lábai és púpja is belül vannak. Amikor fel akart ugrani, hogy kihajtsa a tevét, ez ismét megszólalt: "Most aztán komolyan megígérem, hogy egy centiméterrel sem jövök beljebb - és azonkívül, ha ketten vagyunk bent, akkor melegebb lesz a sátorban." Az arab annyira lusta volt, hogy növekvő rossz előérzete ellenére újra elaludt. Hamarosan azonban rémült kiáltással ébredt fel: "Segítség! ", mert a teve teljes testsúlyával ránehezedett. "Ha hely kell" - válaszolta kiáltására az állat -, "kint tágasabb!"

A bűn, a tevéhez hasonlóan, nem sétál egyenesen be az ember életének a sátrába; ha ezt megkísérelné, azonnal visszautasítanánk. A bűn lassan, fokozatosan furakodik be az ember életébe. Az arabnak nem volt szándékában, hogy átengedje a tevének a sátrat, de az állat végül is elérte ezt, mert az arab szóba állt vele, ahelyett, hogy határozottan kizavarta volna. Így a bűn is, a kísértés négy különálló mozzanatában kerít bennünket hatalmába. Először egy rossz gondolat jut eszünkbe (a teve orra), és ha nem űzzük ki azonnal, akkor a következő lépésben elfoglalja képzeletünket, vagyis elkezdjük kiszínezni magunkban hogyan követjük el a bűnt (a teve feje és nyaka). A gonosz kép aztán a cselekvés vágyát ébreszti fel bennünk (a teve lábai és púpja), ez pedig a bűnös cselekedetre ösztönöz bennünket.

Mi tehát a helyes módszer, amellyel elbánhatunk a kísértéssel. Az ember nem kerülheti el azt, hogy rossz gondolatok támadjanak benne - ez mindenkivel előfordul, vagy más szóval, mindenkit érhet kísértés. Azt azonban már megakadályozhatjuk, hogy a rossz gondolatok bűnös elképzelésekké és kívánságokká váljanak.

A szabály tehát az, hogy akkor küzdjünk meg a kísértéssel, amikor először támadja meg a gondolatvilágunkat, és ne játsszunk vele!

Űzd el a tevét, amikor az orrát bedugja a sátorlap alatt, később sokkal nehezebb lesz vele megbirkózni. Ne játssz a tűzzel!

2011. október 11., kedd

Honnan veszed a bátorságot?

Hogyan GYŐZHETÜNK a kísértések felett? 3.

b. Az üres ház

"Mikor a tisztátalan lélek kiszáll az emberből, puszta helyen bolyong, nyugtot keres, de nem talál. Akkor azt mondja: Visszatérek házamba, ahonnét kijöttem. Amikor odaér, üresen találja, sőt még kisöpörve és földíszítve is. Erre elmegy, hoz magával hét másik lelket, magánál is gonoszabbat. Bemennek és ott laknak. Annak az embernek a sorsa pedig rosszabbra fordul, mint előbb volt." (Mt 12,43-45)

Ebben a leírásban az emberi szívről van szó. Ha végbement a tavaszi nagytakarítás a szívben, tehát tiszta, de üresen maradt, veszélybe kerül. Ha az ember nem hív új lakókat a házába, akkor a régi, a gonosz szellem visszatér, mégpedig nyolcadmagával. Urunk kortársai közül többen bűnbánatot tartottak Keresztelő János prédikációinak hatására, és bizonyos bűnöket letettek. De gazdátlan szívükbe nem hívták be a Megváltót és nem igenelték szívvel-lélekkel az Ő küldetését. "Tisztaságuk" csupán negatív és ideiglenes volt, végső állapotuk pedig rosszabb az elsőnél.

Tény az, hogy az üres életbe elkerülhetetlenül betelepszik a bűn. A gonoszt sohasem lehet azáltal kiűzni, hogy határozott és tartós kísérleteket teszünk a kizárására; csak úgy lehet kikergetni, ha befogadjuk magunkba a jót, tehát egy új érzület kiűző ereje által. Sokan folytonos, fárasztó küzdelmet vívnak a "démonok" ellen, és gyakran csodálkoznak, hogy miért érnek el olyan kevés sikert. Jók akarnak lenni - semmiért! Ugyanezt az erőt fordíthatnák arra a pozitív feladatra is, hogy megtöltsék a szívük hajlékát jó lakókkal, úgy hogy amikor a "démonok" belesnek az ablakon, lássák, hogy a ház foglalt és megtelt.
Mit jelent az, hogy megtöltjük a házat? A következőket: Hívjuk szívünkbe az Úr Jézus Krisztust, engedjük, hogy az Iránta való szeretet "új érzülete" lángra lobbanjon életünkben, keressük az érintkezést az Ő tanítványaival, kössünk velük barátságot, és legyen valódi, kielégítő közösségünk egymással. Szánjuk oda magunkat szívvel-lélekkel és teljes erővel az Ő munkájába, és az Ő országa legyen a fő célunk. Legyen minden nap időnk az imádságra, bibliaolvasásra és elmélkedésre - röviden, álljon minden erőnk az Úr Jézus Krisztus szolgálatában és imádatában. Azon fáradozzunk, hogy alkalmasak legyünk valamire - legyünk pozitívak. "Nem tiszta a szív, ha nem lángol, nem valódi az erény, ha nem ragad magával" (Sir John Seeley) . Sokan azért buknak el a kísértésekben, mert bár természetük pozitív dolgokra irányul, de annak kifejezéséhez nem találják meg az Istentől adott keretet.

Ne tengődjünk csak úgy, mint a növények, hanem éljünk kiteljesedett életet, mint Isten gyermekei. Ha egészen átadtuk magunkat Urunknak, akkor természetünk minden része összhangban egymással kiteljesedhet. A kísértésre a közvetlen válasznak egy "nem"-nek kell lennie, de a végső felelet minden kísértésre egy "igen" az Úr Jézusnak, aki bőséges életre vezet bennünket.

(forrás: Karizmatikus.hu )

2011. október 10., hétfő

Csendes hétvége Csobánkán

CSENDES HÉTVÉGE
fiatal felnőttek részére (kb. 18 -40 év)
2011. október 14. 18:30–tóloktóber 16. 14:00–ig

„Honnan vehetnél
hát élő vizet?”
Jn 4 .

„Szomjazunk…
keresünk…
találunk…”

Használt módszerek: vezetett meditáció, szentségimádás, csend, személyes beszélgetés, megosztás, gyónási lehetőség…

Helyszín:
Segítő Nővérek Rendházában,
2014 Csobánka, Templom köz 4
.

Jelentkezni lehet : Utasi Mária sa tel 026 321 123, segitonoverekcsob@gmail.com

Kísérik: Utasi Mária sa, Regina Mair sa

Jelentkezési határidő: 2011. okt. 11.

www. segitonoverek.info

2011. október 9., vasárnap

Hogyan GYŐZHETÜNK a kísértések felett? 2.

a. Virrasztani és imádkozni

"Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek" (Mk 14,38). Ebben és több hasonló kijelentésében (Mk 13,33-37) a Mester folytonos szellemi éberségre és lelki készenlétre szólít fel bennünket, hogy győzni tudjunk a kísértés felett. Az apostolok is aláhúzzák és tovább fejlesztik Jézus tanítását ezen a ponton. "Ne aludjunk tehát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok" (1Tesz 5,6). "Józanok legyetek és vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, és keresi, hogy kit nyeljen el" (1 Pt 5,8).

Ebben az utóbbi idézetben Péter apostol rámutat arra, hogy miért szükséges ez az éberség. Pál apostol is hasonlóképpen figyelmeztet bennünket az ördög ravaszságára, emiatt kell a hívő embernek "Isten minden fegyverét" felöltenie (Ef 6,11) . Mivel az ördög olyan ravasz, alattomos és agyafúrt, és gyakran "világosság angyalává változtatja át magát" (2Kor 11,14), a tanítványoknak teljesen ébereknek kell lenniük, hogy elmondhassák: "Jól ismerjük az ő szándékait" (2Kor 2,11) .

Igen nagy hibát követünk el, ha lebecsüljük az ellenség erejét és ravaszságát még a földi, katonai harcokban is, amikor csupán "test és vér ellen" hadakozunk. Mennyivel nagyobb esztelenség az, ha lazítunk éberségünkön "a sötétség világának uraival" szemben! Sokan éppen ezért esnek áldozatul a kísértésnek, mert nagyon magabiztosak és elbizakodottak lettek, s nem ismerik fel, hogy ez már önmagában is körmönfont kísértés. "Azért aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!" (1 Kor 10,12) .

Krisztus komoly szavai, noha azok eredetileg az Ő dicsőséges visszajövetelére vonatkoztak, sokkal átfogóbban is alkalmazhatók: "Amiket pedig nektek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!" (Mk 13,37)
"...és imádkozzatok", itt is az Úr a mi példaképünk, mert megpróbáltatásának legsötétebb órájában, a Getszemáni kertben először a három apostolt szólította fel az imádkozásra, azután az imádsághoz folyamodott Ő maga is. A Miatyánkban pedig arra a kérésre tanított bennünket, hogy "szabadíts meg a gonosztól", és a Megváltó maga is imádkozott Péterért, hogy megállhasson, amikor a Sátán "megrostálja" (Lk 22,31).

Az imádság által kaphatjuk meg Isten erejét és kegyelmét, hogy legyőzhessük a kísértést. Valahányszor "tiszta kezeket felemelve" (1Tim 2,8) imádkozunk, legyőzzük szellemünk ellenségét, mint ahogy Mózes a hegytetőn közbenjáró imára emelt kezekkel győzött Amálek felett (2Móz 17,11).
Nagyon fontos azonban, hogy az imádságban ne a bűnre összpontosítsuk figyelmünket. Szívünk támaszkodjék Istenre, figyelmünk pedig irányuljon imádság közben határozottan azokra a kegyelmi ajándékokra és lelki erényekre, amelyekre szükségünk van, ne pedig a bűnre, amely felett győzedelmeskedni akarunk. Mindig helytelen, ha a bűnre összpontosítunk.

Hogy egy példát említsünk: ne imádkozzunk úgy, hogy "Uram, szabadíts meg az indulatosságtól", hanem inkább így: "Uram, add nekem Szent Lelkedet, hogy megteremje életemben az Ő gyümölcsét, különösen a türelem, az önuralom és a békesség gyümölcsét." A szabály tehát az, hogy az imádságban azokra a kegyelmi ajándékokra irányítsuk figyelmünket, amelyekre szükségünk van, és ne a vétkek vagy hibák felé, amelyek fölött úrrá szeretnénk lenni.

(forrás: Karizmatikus.hu )

2011. október 7., péntek

Ezazanap


Mivel ez a blog részben napló is, elmentek egy linket annak emlékére, hogy voltam a múltkor az Ez az a nap! fesztiválon az Arénában. Most nem írok róla hosszabb bejegyzést, a magyar előadókat szívesebben hallgattam volna sokkal tovább, mint a Jesus Culture-t. Azért voltak jó pillanatok is, pl a közös imádság. Jó, hogy Böjte Csabától is kaptunk értékes gondolatokat.
a link (egy csomó videóval) :

Ezazanap 2011.okt.2.

Hogyan GYŐZHETÜNK a kísértések felett? 1.


"Azt nem kerülhetjük el, hogy madarak repüljenek el a fejünk felett, de azt már megakadályozhatjuk, hogy fészket rakjanak a hajunkban." Luthernek ez a szemléletes mondása két tényt fejez ki a kísértéssel kapcsolatban: mindenkit érhet kísértés, de ellenállhatunk és győzhetünk felette.

Mivel ebben a fejezetben szinte kizárólag az utóbbi igazsággal foglalkozunk, először szóljunk néhány szót az elsőről.

A kísértés általános tapasztalat, egyetlen ember sem mentes tőle. A "mindnyájan vétkeztek" (Róm 3,23) szükségszerűen magában foglalja azt is, hogy mindenki került kísértésbe - és mindenki meg fog kísértetni, mivel "lehetetlen, hogy botránkoztatások ne történjenek" (Lk 17,1).

Senki sem választhatja meg tehát, hogy kerüljön-e kísértésbe vagy sem. Ebből következik, hogy maga a kísértés nem lehet bűn, mert azért valóban nem lehetünk felelősek, ami elkerülhetetlen. A bűn tehát nem az, hogy kísértésbe kerülünk, hanem az, ha engedünk neki. Meg kell értenünk ezt a fontos különbséget. Urunk maga is került kísértésekbe, nemcsak szolgálata kezdetén, hanem egész munkálkodása során (Mt 16,23; 22,18; Lk 22,28), és mégis teljesen bűn nélküli volt. Számíthatunk rá, hogy nekünk is lesznek kísértéseink, a figyelmeztetés pedig felfegyverzés, mert a veszély felismerése fél győzelmet jelent.

Úrrá lehetünk a kísértések felett Őáltala, "Aki hozzánk hasonlóan kiíértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt" (Zsid 4,15), és "mivel maga is kísérlést szenvedett, tud segíteni azokon, akik kísértésbe esnek" (Zsid 2,18). Hogyan győzhetünk tehát?

(forrás: Karizmatikus.hu )

A jó és a rossz küzdelme ... (mai evangélium)

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeitek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub
segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: „Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.” Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbehozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.”
Lk 11,15-26

Elmélkedés:
A mai evangélium egy néma emberrel tett csodával kezdődik, akiből Jézus
ördögöt űzött ki. Az ördögűzés tényét nem is vitatja senki, inkább abba
akarnak belekötni, hogy honnan van Jézus hatalma ahhoz, hogy ilyen
cselekedetekre is képes. Némelyek azt gondolják, hogy az alvilági, ördögi
hatalmakkal tud ilyen csodákat véghezvinni. A kötekedők maguk is égi
jeleket követelnek Jézustól, de amikor ezek valóban megtörténnek,
rosszindulatú előítéleteik miatt mégsem hiszen Jézusban.
Válaszában Jézus egyértelművé próbálja tenni, hogy hatalma Istentől
származik. Az ő csodái, amelyek a múltban megtapasztalt isteni csodák
folytatásai, egyúttal Isten új országa megnyilvánulásának a jelei is. Az a
tény, hogy Jézus számos bizonyítékát adja annak, hogy hatalma van a gonosz
lelkek felett, bátorítást ad nekünk, hogy az ő segítségével képesek
vagyunk mi is ellenállni a rossznak és legyőzhetjük a kísértéseket.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram, Jézus Krisztus, ismét azokkal a bűnökkel vádolom magam, mint
legutóbb. Alig tudok neked valami előrehaladásról beszámolni. Újra csak
gyarlón szolgáltam neked. Pedig jó, igaz, nemes lelkű akarok lenni, neked
akarok szolgálni, téged akarlak teljes szívemből szeretni. Mégis milyen
messzire eltávolodtam ettől a szándékomtól! Sajnálom és bánom.
Legközelebbi alkalommal töredelmesebben vallom be helyettesednek, a
gyóntató atyának bűneimet. Ígérem, kifejezetten megjelölöm egyik gyakran
előforduló hibámat, amelynek leküzdésén a következő gyónásomig fáradozni
fogok.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

2011. október 5., szerda

2011. október 4., kedd

ÉRTÉKES VAGY - Max Lucado

A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsi falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek. Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette őket és ugyanabban a faluban laktak.
A foltmanók egész életükben, minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricával, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták, és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak egymásra.
A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak.
A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek. Őket mindenki elárasztotta csillaggal.
Némely foltmanónak az egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, amikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot.
Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott.
Pancsinelló is egy ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köré gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el.
Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idő után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán ezért, mert látták, hogy már úgyis olyan sok van rajta.
– Sok szürke pontot érdemel – mondogatták egymásnak. – Ő aztán tényleg nem jó foltmanó!
Egy idő után már maga Pancsinelló is elhitte ezt.
– Nem vagyok jó foltmanó – gondolta.
Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte magát.
Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag, sem pont. Egyszerűen famanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat – csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!
– Én is ilyen akarok lenni! – gondolta Pancsinelló. – Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!
Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges az, hogy neki nincs egyetlen matricája sem.
– Ó, nem nagy ügy! – válaszolta Lúcia. – Egyszerűen csak mindennap meglátogatom Élit.
– Élit?
– Igen, Élit, a fafaragót. Jót ücsörgök a műhelyében.
– De miért?
– Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre!
Ezzel a matrica nélküli famanó megfordult és elment.
– Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem? – kiáltott utána Pancsinelló.
De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Pancsinelló hazament. Leült az ablak elé, és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók, csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. „Ez így nincs rendjén” – suttogta, és elhatározta, hogy elmegy Élihez.
Felkapaszkodott a hegytetőre vezető keskeny ösvényen, és belépett a nagy műhelybe.
Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az ő karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé.
Ekkor meghallotta a nevét.
– Pancsinelló! – hallatszott egy mély, erős hang.
Pancsinelló megállt.
– Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézlek meg!
Pancsinelló lassan megfordult, és ránézett a nagydarab, szakállas mesterre.
– Te tudod a nevemet? – kérdezte a kis manó.
– Persze, hogy tudom! Én alkottalak!
Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra.
– Hm… – szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat nézte. – Úgy látom, gyűjtöttél néhány rossz pontot!
– Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!
– Gyermekem, előttem nem kell védekezned. Én nem foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak rólad a foltmanók.
– Tényleg?
– Tényleg. És neked sem kellene. Hát kik ők, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit ők gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló. Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!
Pancsinelló felnevetett.
– Én értékes?! Ugyan mitől? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked?
Éli Pancsinellóra nézett, rátette kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt:
– Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem.
Pancsinellóra még soha senki nem nézett így – különösen nem az, aki alkotta őt. Nem is tudta, mit mondjon.
– Mindennap vártam, hogy eljössz! – folytatta Éli.
– Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák – mondta Pancsinelló.
– Tudom. Mesélt rólad.
– Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?
A fafaragó nagyon kedvesen beszélt:
– Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb az, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod.
– Micsoda?
– A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevesebbet aggódsz a matricák miatt. Érted?
– Hát, még nem nagyon…
Éli elmosolyodott.
– Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem.
Éli letette Pancsinellót a földre.
– Ne felejtsd el – mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé –, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem hibázom!
Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta:
– Azt hiszem, komolyan mondja!
És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.

ÉRTÉKES VAGY/ You are Special- Max Lucado

2011. október 2., vasárnap

Nagymarosi tapasztalatok

Tegnap voltam Nagymaroson. Az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Szeretek oda járni, ha jól belegondolok, már talán több mint 20 éve járok oda, ha tehetem, és éppen nem jön közbe semmi. Mindig ad valamit, mindig nyújt egy olyan találkozást, gondolatot, imát, kérdést, amit aztán tovább fűzhetek, tovább gondolhatok. A másik szemem pedig azért sír, mert látom azokat, akikkel anno együtt jártunk hivatástisztázóra, akár itt, akár ott, és közben elteltek az évek, és már vagy férjhez mentek, vagy szerzetesi ruha van rajtuk, de legalábbis már megtalálták az útjukat. Ezeknek persze örülök, csak ott a kérdés, és velem mi lesz. Mintha megállt volna az idő. Na, azért hozzáteszem, nem a lustaságomnak köszönhető. Sajnos az egyetem is befékez. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy az ország egyik legnehezebb egyetemére járok. És most itt a finisben ... FÉK. Kifejezetten egy fék a továbbhaladásomban a hivatásom megtalálása felé. Persze, biztos ennek is van valami célja, hogy oda járok, azt tanulom. Közben teszek lépéseket. Nem várhatok. Nem is akarok. Nem szeretnék most részletekbe belemenni, nyilván megvan az oka, miért tartok itt, ahol. Tegnap az egység volt a téma. Arról (is) beszélgettünk a szerzetesi fakultáción, hogy ezt hogyan éljük meg. Például ha nem ítélkezem másokról. Mert csak egy szeletet látok belőle, nem ismerem az életét, nem tudom, mi van annak a hátterében, ha valamilyen - számomra negatív - dolgot tesz. Elfogadom olyannak, amilyen. Megpróbálom szeretni. Ez is lépés az egység megélése felé.

Uram, Te ismered az egész életemet. Kérlek, továbbra is, adj nekem jelzőlámpákat, táblákat, útjelzőket, hogy ebből a ködös állapotból ki tudjak találni! Te vezess az úton! És legyen meg a Te akaratod, mindig, mindenben! Amen.

Az Istenre hagyatkozó emberek jellemzői 2.

• Mindennap keresik a találkozást Istennel

Nincs mélységes békével az Úrra hagyatkozó ember, aki ne szánna mindennap időt az imádságra. Az ilyen emberek naponta legalább néhány percet, de ha a körülmények engedik, akár egy-két órát is imádságba merülten töltenek, mégpedig általában reggel, mielőtt bármibe belekezdenének.

• Az imádságban inkább hallgatnak, mint beszélnek

Megdöbbentő tapasztalat, hogy az igazán szentéletű emberek imái gyakrabban találnak meghallgatásra, mint másokéi. Amikor az ember azt hallja, hogy valaki valami egészen konkrét dologért imádkozott, és megkapta, elgondolkodik, hogy az illető talán különleges képességekkel bír, vagy netán Isten jobban szereti őt, mint másokat. Valójában azonban a legfőbb ok az, hogy ezek az emberek a Szentlélektől kapják az indítást, hogy miért imádkozzanak, hiszen állandóan Isten akaratát keresik.

Ismert történet például, hogy Angelica anya, a ma már világszerte fogható műholdas és internetes Eternal Word Television Network (EWTN) alapítója, amikor ki kellett fizetnie az első parabolaantenna horribilis árát, a kápolnában imádkozva kérte Isten segítségét. Hamarosan megszólalt a telefon, és egy ismeretlen pontosan a szükséges összeget ajánlotta fel adományként. Angelica nővér imája nem azért talált meghallgatásra, mert nagyon szeretett volna egy tévécsatornát, hanem mert helyesen ismerte fel Isten akaratát, aki azt kívánta tőle, hogy aznap elindítsa a televíziót.

• Kizárják mindazt, ami zavarja az összeszedettséget

Az Isten csempésze című könyv egy holland keresztény misszionárius, Andrew van der Bijl életéről szól, aki megtérése után a hidegháború idején bibliákat és keresztény könyveket csempészett a szocialista országokba. A könyv egyik elgondolkodtató részlete a következő:

„Eszem ágában sincs igénybe venni a hívásértesítést, ami az egyik telefonbeszélgetést megszakítva értesít, hogy újabb hívás érkezett” – mondta Andrew testvér, majd hozzátette: a technika túlságosan kiszolgáltatja az embert a pillanatnyi megkereséseknek, feladatoknak. A legfontosabb az, hogy csendben, türelmesen figyeljünk Isten hangjára.

Legtöbben szeretjük a technikát, de valóban hatalmas a kísértés, amely azt sugallja, hogy azonnal válaszoljunk egy-egy e-mailre, Facebook-üzenetre, csetre, sms-re. A kommunikáció korát éljük, amikor újabb és újabb dolgok igénylik a figyelmünket. Egyre ritkábbak a csendes percek, órák, amikor a lélek csendjében várakozhatunk a Szentlélek indításaira.

Az Istenre hagyatkozó emberek közös vonása, hogy nem engednek a hamis sürgetésnek. Nehéz elképzelni, hogy valakiben úgy születne meg Isten akaratának megrendítő felismerése, hogy közben állandóan jelez az iPhone, vagy éppen maga ellenőrzi ötpercenként, nem kapott-e üzenetet a Facebookon.

• Mások megítélésének is alávetik döntéseiket

Akik régóta figyelik, hogyan működik az Úr az életükben, észreveszik, hogy az Úr sokszor szól hozzájuk szentéletű barátokon, családtagokon, papokon, szerzeteseken keresztül. Ha úgy érzik, hogy Isten valamire hívja őket, főleg ha nagy dologról van szó, megkérnek egy-két bizalmas, hívő barátot, hogy imádkozzák át a dolgot, és jelezzék, vajon bennük is ugyanaz érlelődik-e meg. S ha figyelmeztetik őket – különösen a házastárs, a gyóntató vagy a lelkivezető –, hogy valamit ne tegyenek, azt nagyon komoly jelzésnek veszik.

• Maradéktalanul engedelmeskednek az Úrnak

Az Isten csempésze című könyv egyik jelenetében Andrew testvér leírja Karl de Graaf látogatását. Graaf egy olyan imacsoport tagja, ahol hosszan, nagyrészt csendes áhítatban imádkoznak.

„Kimentem, és a bejáratnál ott állt Karl de Graaf. Meglepetten köszöntöttem:
– Szervusz!
– Szervusz, Andy. Tudsz vezetni?
– Vezetni?
– Autót.
– Nem – feleltem meghökkenve. – Nincs jogosítványom.
– Mert tegnap este az Úr üzent veled kapcsolatban. Fontos, hogy megtanulj vezetni.
– Ugyan minek? – kérdeztem. – Sose lesz autóm, az egyszer biztos.
– Andrew – Graaf olyan tagoltan beszélt, mintha egy nehéz felfogású gyerekkel próbálna megértetni valamit –, nem akarlak meggyőzni. Csak továbbítom az üzenetet.”

Némi habozás után Andrew testvér úgy érezte, Isten valóban ezt kívánja tőle; megtanult hát vezetni. Hatalmas idő- és energiapazarlásnak tűnt, mégis engedelmeskedett az Úr hívásának. Röviddel azután, hogy megkapta a jogosítványt, a vezetés sorsdöntő lett további szolgálata szempontjából, melynek eredményeként több ezer emberhez jutott el az evangélium a vasfüggönyön túl. Amikor Andrew testvér a különös üzenet hallatán a fejét vakarta, Karl de Graaf csak ennyit mondott: „Ez az izgalmas az engedelmességben: amikor az ember utólag rájön, mit tervelt ki a Jóisten.”

***

Bizonyos, hogy mások utánzása nem visz közelebb Istenhez. Az ehhez hasonló írások azonban jó kiindulást jelenthetnek, hogy átgondoljuk saját lelki fejlődésünket.

Jennifer Fulwiler írása nyomán; www.conversiondiary.com

Ménesi Krisztina/Magyar Kurír

2011. október 1., szombat

Lisieaux-i Szent Teréz története (1986) Angol nyelvű, magyar felirattal

A tizenöt éves Therese Martin belép a karmelita kolostorba. A vidám, nyitott, idealista fiatal lány egészségét hamar aláássák a nélkülözések, a testi-lelki szenvedések - tüdőbajt kap. A rövid, hatásos jelenetek füzérére komponált, fényre koncentráló, a látványos díszletektől tudatosan lemondó film a Cannes-i Filmfesztiválon a zsűri nagydíját kapta.