Van egy család, 4 gyermekkel. Este elalszanak. Éjjel teljesen váratlanul kigyullad a tűz, sikerül kimenekülni. Szerencsére rohannak ki a szülők, három gyereket sikerül kimenteni, de a negyedik ott van fenn az emeleten. Alszik. Melege lesz, már füst van mindenhol, elkezd kiabálni: Apa, anya!!!!
Már annyira nagy a tűz, hogy a szülei nem tudnak felmenni, lángokban áll minden. A kisfiú egyetlen túlélési lehetősége, ha kiugrik az emeletről. "Gyere, ugorj, elkaplak!" - mondja az apja az égő ház előtt. "Hol vagy, nem látlak? Akkora a füst, nem látok semmit!"- mondja a kisfiú az ablakpárkányból.
"Nem baj, gyermekem, én látlak! Ugorj nagyot, elkaplak, biztonságban vagy, ugorj!"
A kisfiú nagy bátorságot vett magán, ugrott, és így maradt életben.
Miért is mondom el mindezt. A történet kitalált, én is csak hallottam.
Merem-e az életemet teljesen rábízni Jézusra? Ki merek-e ugrani úgy az ablakból, hogy semmit nem látok, azzal a tudattal, hogy Ő biztos pont, szeret és jót akar nekem?
Én magam akarom megoldani az életem kisebb-nagyobb dolgait, vagy rábízom az Úrra? Mennyire ragaszkodom a saját akaratomhoz?
Ő sokkal jobban tudja, mi a jó nekem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése