2011. október 11., kedd

Hogyan GYŐZHETÜNK a kísértések felett? 3.

b. Az üres ház

"Mikor a tisztátalan lélek kiszáll az emberből, puszta helyen bolyong, nyugtot keres, de nem talál. Akkor azt mondja: Visszatérek házamba, ahonnét kijöttem. Amikor odaér, üresen találja, sőt még kisöpörve és földíszítve is. Erre elmegy, hoz magával hét másik lelket, magánál is gonoszabbat. Bemennek és ott laknak. Annak az embernek a sorsa pedig rosszabbra fordul, mint előbb volt." (Mt 12,43-45)

Ebben a leírásban az emberi szívről van szó. Ha végbement a tavaszi nagytakarítás a szívben, tehát tiszta, de üresen maradt, veszélybe kerül. Ha az ember nem hív új lakókat a házába, akkor a régi, a gonosz szellem visszatér, mégpedig nyolcadmagával. Urunk kortársai közül többen bűnbánatot tartottak Keresztelő János prédikációinak hatására, és bizonyos bűnöket letettek. De gazdátlan szívükbe nem hívták be a Megváltót és nem igenelték szívvel-lélekkel az Ő küldetését. "Tisztaságuk" csupán negatív és ideiglenes volt, végső állapotuk pedig rosszabb az elsőnél.

Tény az, hogy az üres életbe elkerülhetetlenül betelepszik a bűn. A gonoszt sohasem lehet azáltal kiűzni, hogy határozott és tartós kísérleteket teszünk a kizárására; csak úgy lehet kikergetni, ha befogadjuk magunkba a jót, tehát egy új érzület kiűző ereje által. Sokan folytonos, fárasztó küzdelmet vívnak a "démonok" ellen, és gyakran csodálkoznak, hogy miért érnek el olyan kevés sikert. Jók akarnak lenni - semmiért! Ugyanezt az erőt fordíthatnák arra a pozitív feladatra is, hogy megtöltsék a szívük hajlékát jó lakókkal, úgy hogy amikor a "démonok" belesnek az ablakon, lássák, hogy a ház foglalt és megtelt.
Mit jelent az, hogy megtöltjük a házat? A következőket: Hívjuk szívünkbe az Úr Jézus Krisztust, engedjük, hogy az Iránta való szeretet "új érzülete" lángra lobbanjon életünkben, keressük az érintkezést az Ő tanítványaival, kössünk velük barátságot, és legyen valódi, kielégítő közösségünk egymással. Szánjuk oda magunkat szívvel-lélekkel és teljes erővel az Ő munkájába, és az Ő országa legyen a fő célunk. Legyen minden nap időnk az imádságra, bibliaolvasásra és elmélkedésre - röviden, álljon minden erőnk az Úr Jézus Krisztus szolgálatában és imádatában. Azon fáradozzunk, hogy alkalmasak legyünk valamire - legyünk pozitívak. "Nem tiszta a szív, ha nem lángol, nem valódi az erény, ha nem ragad magával" (Sir John Seeley) . Sokan azért buknak el a kísértésekben, mert bár természetük pozitív dolgokra irányul, de annak kifejezéséhez nem találják meg az Istentől adott keretet.

Ne tengődjünk csak úgy, mint a növények, hanem éljünk kiteljesedett életet, mint Isten gyermekei. Ha egészen átadtuk magunkat Urunknak, akkor természetünk minden része összhangban egymással kiteljesedhet. A kísértésre a közvetlen válasznak egy "nem"-nek kell lennie, de a végső felelet minden kísértésre egy "igen" az Úr Jézusnak, aki bőséges életre vezet bennünket.

(forrás: Karizmatikus.hu )

1 megjegyzés:

  1. Köszönöm, ez a magyarázat segített megérteni ezt az evangéliumi részt!

    VálaszTörlés