Ferences szerzetes, kutatóbiológusként végzett. Ösztöndíjjal Svédországban is tanult, az idegrendszert vizsgálta. Dobszay Benedek ’95 óta ferences, 2006-tól a Margit körúti plébánián él és dolgozik, gimnáziumban tanít.
A Ferences Rendtartomány központjában beszélgetett a Mindennapi.hu újságírója Dobszay Benedek tartományi titkárral, aki szerint a másikhoz tisztességgel közelíteni, az már misszió.
– Miként lett szerzetes?
– Ferences gimnáziumba jártam, és tizenhat éves koromban döntöttem el, hogy szerzetes leszek. Láttam, hogyan is élnek a szerzetesek. Én is elmondhatom, hogy a szerzetes szíven talált ember. A hivatás elfogadásában ez utóbbi felismerése volt a legfontosabb. A belépésemet követő tizenegyedik évben szenteltek pappá, és öt évvel ezelőtt választottak meg a rendtartomány titkárának.
– Amikor valaki szerzetesnek jelentkezik, ki tudják-e szűrni, valóban a hivatás vezérelte-e az illetőt?
– Szerzetessé lenni hosszú folyamat, több állomással, ha úgy tetszik, vizsgával. Elbeszélgetünk a jelentkezővel, akinek gyakorló hívőnek kell lennie, 18 évesnél idősebbnek, fizikailag és pszichésen egészségesnek és nőtlennek. Aki papi hivatást is kapott, annak feltétlenül rendelkeznie kell érettségivel is. Nem minden ferences szerzetes pap is egyben: az úgynevezett laikus testvérek általában valamilyen szakmával rendelkeznek, de még tanárokat is találhatunk közöttük. Az első beszélgetést követően több rendházba is elküldjük a jelentkezőt. Pszichológiai vizsgálat ugyancsak szerepel a programban, hiszen egy szerzetes gyakorta kerülhet olyan helyzetbe, ami lelkileg is megviselheti. Arról nem is beszélve, hogy nem mindenki bírja a szerzetesi élettel járó egyhangúságot. És igen nagy próbatételt jelent az egy éves noviciátus, amikor a jelölt gyakorlatilag alig találkozik a külvilággal.
– A ferences rend valamikor koldulórend volt…
– Igen, de ennek lényege nem maga a koldulás volt. Szent Ferenc erről azt mondta, a testvérek munkájukból éljenek meg, és ha ezért nem kapnának megfelelő bért, akkor „járuljanak az Úr asztalához”, akkor mintegy alázatot is gyakorolva menjenek koldulni. A kolduló testvérek nemcsak azért mentek be egy-egy házba, hogy például élelmiszert kérjenek, hanem azért is, hogy elbeszélgessenek az emberekkel a gondjaikról és az örömeikről. Ez tulajdonképpen egyfajta pasztoráció volt. Sokszor előfordult, hogy a kapott élelmiszert, ruházatot a ferences nem vitte el a rendházba, hanem odaadta egy rászorulónak.
– A szerzetesi hármas fogadalomhoz tartozik a szegénységi fogadalom is. Mit jelent ma a szerzetesnek a szegénység?
– A szegénység, vagy inkább az egyszerűség, mértékletesség jelenjen meg a szerzetes öltözködésében és az étkezésében, de minden másban is. Ez érvényes az idővel kapcsolatban is: úgy ossza be az idejét, hogy jusson idő az imádságra, a munkára, és nem utolsósorban a társaira. Dolgozni is kemény odaadással kell. Mindez nekünk sokszor nem egyszerű feladat: szegénységet fogadtunk, de intézmények vezetőiként több százmillió forint fölött kell rendelkeznünk. A rend ugyanis 500 világi munkavállalót foglalkoztat, akiknek a bérét hónapról hónapra biztosítani kell, de a rendházakat is fenn kell tartani.
– A másik szerzetesi fogadalom a tisztaságról szól. Ez csak a cölibátust jelenti, vagy mást is?
– A tisztaság az emberi kapcsolatok egészét érinti: nem sajátíthatok ki magamnak egy embert, nem zúdíthatom rá felebaráti szeretetemet. Ebben is mértéket kell tartani, hogy az a barátság valóban értékes legyen.
– Magyarországon a ferences rendet 1950 után is engedték működni. Ennek napjainkban az előnyét vagy a hátrányát lehet érezni?
– Azt hiszem, sok gyümölcsöt hozó előnyről beszélhetünk. Persze ne feledjük, 1950 előtt az akkori két magyar tartománynak kb. 600 testvér volt a tagja, 1950 után viszont összesen csak 72 testvér élhetett a rendben. Érdekes módon valami miatt 1975 után egyre többen jelentkeztek hozzánk. Egyébként a testvérek átlagéletkora napjainkban 48 év. A feltételekhez kötött megmaradás (a testvéreknek tanítaniuk kellett) egyik gyümölcse például az is, hogy a mi rendünkben él a legtöbb többdiplomás.
– Milyen pasztorációs munkát végeznek a ferences atyák?
– A ferences pasztoráció közösségi, ugyanis nem egy szerzetes, hanem maga a közösség lép ki az emberek közé. Az életünkben a nyitottság a meghatározó. Nagyon sok világi segítőnk van. Erőt jelent, ha több ember dolgozik Isten országáért. Sokat gondolkozunk azon, hová és milyen közösségbe tudjuk befogadni azokat, akiket megszólítunk. A mi plébániánkon, itt a Margit körúton 48 csoport tevékenykedik. Nem könnyű feladat, hogy valóban a megfelelő helyet találjuk meg a hívő embernek. A világiak segítsége nélkül sokkal nehezebb lenne a dolgunk: ők különböző munkaterületeiknek köszönhetően közvetlenebbül tudnak kapcsolatokat kialakítani. Ha valaki tisztességgel, emberségesen tud közelíteni a másikhoz, az már igazi misszió. És nem biztos, hogy minden mondandónkat Jézus Krisztussal kell kezdeni.
– A Margit körút zajában, az internet és a mobiltelefonok korában hogyan tudja a szerzetes a maga csöndes, imádságos életét megélni?
– Az imádságos élet valójában küzdelmet jelent. Az embernek meg kell tanulnia visszavonulni. Ugyanakkor mindannyiunkkal előfordulhat, akárhol is élünk, hogy besokallunk, amikor nehézségekkel találkozunk. Ilyenkor gondol a szerzetes arra, hogy jobb lenne remeteségbe vonulni. Szent Ferenc ezt kísértésnek nevezte, aminek ellent kell állni, mert az elvonult „imádság nem születhet meg dacból”. Úgy kell tehát beosztani az időnket, hogy munkára és imára is jusson belőle. Az ablakot be lehet csukni, hogy az utca zaja kívül maradjon, az internetet és a mobiltelefont pedig ki lehet kapcsolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése