Mivel ebben a fejezetben szinte kizárólag az utóbbi igazsággal foglalkozunk, először szóljunk néhány szót az elsőről.
A kísértés általános tapasztalat, egyetlen ember sem mentes tőle. A "mindnyájan vétkeztek" (Róm 3,23) szükségszerűen magában foglalja azt is, hogy mindenki került kísértésbe - és mindenki meg fog kísértetni, mivel "lehetetlen, hogy botránkoztatások ne történjenek" (Lk 17,1).
Senki sem választhatja meg tehát, hogy kerüljön-e kísértésbe vagy sem. Ebből következik, hogy maga a kísértés nem lehet bűn, mert azért valóban nem lehetünk felelősek, ami elkerülhetetlen. A bűn tehát nem az, hogy kísértésbe kerülünk, hanem az, ha engedünk neki. Meg kell értenünk ezt a fontos különbséget. Urunk maga is került kísértésekbe, nemcsak szolgálata kezdetén, hanem egész munkálkodása során (Mt 16,23; 22,18; Lk 22,28), és mégis teljesen bűn nélküli volt. Számíthatunk rá, hogy nekünk is lesznek kísértéseink, a figyelmeztetés pedig felfegyverzés, mert a veszély felismerése fél győzelmet jelent.
Úrrá lehetünk a kísértések felett Őáltala, "Aki hozzánk hasonlóan kiíértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt" (Zsid 4,15), és "mivel maga is kísérlést szenvedett, tud segíteni azokon, akik kísértésbe esnek" (Zsid 2,18). Hogyan győzhetünk tehát?
(forrás: Karizmatikus.hu )
Néha nagyon nehéz felismerni a határvonalat a kísértés és a bűn között. Például egy negatív érzelemnél, hogy még csak egy érzelemről van szó, ami csak úgy jött, vagy már benne van az is, hogy én táplálom. Ez nehéz a lelkiismeretvizsgálatnál is, legalábbis számomra.
VálaszTörlésKísértések legyőzése témában még több bejegyzést fogok feltenni. Nekem Kempis Tamás gondolatai segítettek, segítenek. Azokat is szívesen megosztom. Nagy szeretettel.
VálaszTörlés