Egy újabb, csupán néhány részből álló sorozatot kezdek. Találtam a Szociális Testvérek honlapján egy pár oldalas írást a hivatás témájában. És mivel ez teljesen idepasszol, ezért több részletben gondoltam betenni a blogba. Remélem nem haragszanak meg érte :-) Inkább több helyen legyen.
(oldalt a kép: "Gyere, jöjj, hívlak, várlak!" - számomra ezt fejezi ki.)
A HIVATÁS
A hivatás szó gyökere a hívat, hív.
Lehet, hogy nem érted, hogyan hívathat, hívhat az Isten.
Remélhetőleg ezt egy kicsit tisztába tudjuk rakni.
Valójában a teremtésünk tényével Isten minden egyesünket meghív, hogy legyünk vele kapcsolatban. De ezt nem súgja általában a füledbe. Isten igen gyakran meghívását másokon keresztül. Gyermekkorban a szülőkön, tanárokon keresztül, vagy olyan felnőttek által adja tudtodra, akiket tisztelsz, csodálsz, akikben bízol. Ők megosztják veled saját hitedet.
Felnőttként lehet, hogy mások tettei, szavai inspirálnak, akikről tapasztalod, hogy hisznek Istenben.
De van egy másik, mélyebb, misztikusabb szint is, melyet időnként felfedezhetsz magadban, - a szívedben, mely Istenhez vonz, mely belevon téged – időnként még önmagad ellenére is a Vele való kapcsolatba.
Szent Ágoston a Vallomások című könyvében ír saját tapasztalatáról.
„Későn szerettelek, Ó Örök és Új Szépség, későn szerettelek meg, pedig Te mindig bennem voltál, de én nem voltam ott jelen. Alkotásaid szépségei között tévelyegtem. Te mindig velem voltál, de én nem voltam Veled. Azok a dolgok, melyek csak akkor vannak igazán, ha Benned vannak, távol tartottak engem Tőled. nevemen szólítottál, kiáltoztál utánam, és hangod áthatolt süketségemen.”
Ágoston számára ez a növekedésnek, felismeréseknek lassú, küzdelmes folyamata volt, éveken át küzdött önmagával.
Sheila Cassidy, egy angol orvos, aki a Pinochet regime legkeményebb időszakában dolgozott Chilében, leírja, mibe került neki elhinnie, hogy szerzetesi hivatása van:
„Hogyan vállalhatja el valaki azt az agóniát (haláltusát) és eksztázist, hogy Isten hívja? Az egyik pillanatban lenyűgöz a kiválasztottság kimondhatatlan és hihetetlen megtiszteltetése, és a másik pillanatban a kétségbeesett sírás: Jaj ne, kérlek ne, ne engem hívj, nem bírom elfogadni…. Nekem csak egy életem van, hogyan kérheted tőlem, hogy úgy csináljak, mintha semmit sem jelentene nekem…. Tudtam, hogy válaszúton vagyok. Én jöttem erre a helyre, én kerestem Isten rólam való szándékát, és Ő szólt. Hát igen, mondhattam volna nemet: hogy nem szeretném, nem. Azonban ez világos és egyértelmű elutasítása lett volna. Gondolkoztam rajta, de éreztem, hogy nem akarok nemet mondani Istennek, hanem bármennyire is nehéz, el akarom fogadni az Ő hívását.”
S amint kiderült, Istennek más tervei voltak. Az érdekes, hogy mekkora vágy élt Sheila-ban Isten akaratának megtételére, akkor is, ha ez sokba kerül.
Mindegyikünknek arra szól a hivatása, hogy személyes kapcsolatban legyünk Istennel. Ilyen értelemben minden embernek van hivatása. Minden keresztény alapvető hivatása pedig, hogy Krisztust egyre szorosabban próbálja követni. Az Úr követése, az Ő Igéjének elmélkedése által jobban megértheted, mit kér tőled itt és most és életre szólóan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése