Mert gyermek vagyok. Egy kicsiny gyermek, a Mennyei Atya egyik gyermeke. Az Ő kezében van az életem. Övé mindenem.
Ő teremtett, Ő alkotott, Ő tud rólam mindent. Sok-sok olyan dolgot is, amiről nekem elképzelésem sincs.
Olyan ez, mint amikor a kisfiú v kislány megkérdezi az édesapját, hogy ezt szabad, nem szabad, jó-e amit csinálok, vagy máshogy jobb lenne? Szükség van egy megerősítésre. Attól, aki BIZTOS PONT az életemben. Ő a tökéletes, Ő az életem. Hát persze, hogy beszélgetek Vele! :-) Alig várom a válaszát, a mondanivalóját, a gondolatát, ...
Mindent, ami Tőle van! Nem én vagyok az életem középpontja, hanem Ő! Csakis Ő! :-)
Elmondom, hogy vagyok, mit érzek, mi az örömöm, mi a bánatom, mi fáj, ki bántott meg. Bármit. Nem azért, mintha Ő nem tudná. Erre a kapcsolatra igazán nekem van szükségem.
És meghallgat! És válaszol! Ha nem is mindig akkor és ott. Amikor jónak látja.
Lehet Tőle kérni is, és megadja ami nem ellenkezik az üdvösségemmel:
"Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok ... (Máté 7,7)
Az imádság Istennel való beszélgetés.
A háláról tervezem, hogy később írok.
Hát jó lenne tudni ilyen lelkülettel imádkozni…
VálaszTörlésÉn általában csak akkor érzem az Úrra való hagyatkozás biztonságérzetét, ha mondjuk már nincs ötletem egy helyzet megoldására. Amíg van ötletem, addig sajnos gyakran azt akarom „ráerőltetni”. (Követelőzök – ahogy a gyóntatóm fogalmazott.)
És olyan jó lenne kicsit többször meghallani, megérteni a válaszát…
Nekem erről egy rövid történet jut eszembe. Az ember néha hajlamos úgy eljárni, mint az egyszeri földműves, aki beletette a talicskájába Istent és így mondta ki: "Követlek Uram, bárhová mégy!" Az hosszabb folyamat eredménye, időt kell rászánni rendszeresen arra, hogy csendes imádságban, odahallgatásban töltsön az ember, míg ez a helyzet fokozatosan átrendeződhet. Először csak én beszélek, Ő hallgat, aztán Ő beszél, én hallgatok, de idővel már mindketten hallgatunk, és csak úgy vagyunk, mint az öreg bácsi, akit megtalált a plébános a templomban egyedül. Megkérdezte, hogy mit csinál itt mindig, mire ő így felelt: "Hát csak ülök, és én nézem Őt, Ő meg engem."
VálaszTörlésAz a plébános Vianney Szent János volt a papok védőszentje.
VálaszTörlés