2012. január 1., vasárnap

Mitől is lesz boldog egy esztendő?

Minden évben, amikor elérkezik az Újesztendő első napja Katolikus Egyházunk és a Szűzanyát tisztelő és szerető emberek menedéket keresnek egy újabb évre Isten Anyjában, a Boldogságos Szűzben. Az Újév napja ugyanis nem csak a 2012. év első napja, hanem az Isten Anyja ünnepe és a Béke Világnapja is.

Ilyenkor szinte természetes, hogy – automatikus módon - Boldog Új Évet kívánunk egymásnak, anélkül, hogy sokszor végig gondolnánk: „Mitől is lesz boldog egy esztendő?”

Egyszerűnek tűnik a válasz: Attól lesz boldog egy esztendő minden napja, ha az, az Isten dicsőségére és az emberek üdvösségére telik el.

Telik és nem múlik, teszem hozzá figyelmesen és következetesen!

Mert:

Ha az idő múlik, az azt jelenti, hogy minden nappal, minden órával, minden perccel, minden esztendővel rövidebb lett, egyre kevesebb van még belőle és egyszer egészen elmúlik.

De ha telik, az azt jelenti, hogy nő, minden nappal, minden órával közelebb van a kiteljesedéshez. Telik, azaz, telítődik, mint ahogy egy pohár, egy edény, s aztán egyszer egészen megtelik. Teljesen tele lesz. Kiteljesedik benne az élet.

A múló idő elviszi az életet, egyre messzebb. A telő idő hozza az életet, az örök életet egyre közelebb. Aki felett múlik az idő, az rendszerint hátra fele néz, a múltba...

Aki számára telik az idő, az előre néz, még a halálon át is, a jövendő az örökkévalóság felé.

A múló idő öregít, a telő idő pedig megérlel. Az idő múlása nyugtalanít és szomorúvá teszi az embert. Az idő telése pedig vígasztal és megbékít.

Akiben az idő telik, az ősz hajjal nem a szép ifjúság elmúlását, hanem a közelgő örökkévalóság dicsfényének jelét láthatja már. A telő időben a halál kapunyitás, érthető tehát előtte a nyugalom.

A múló időben a halál életünk vége, a telő időben pedig csak a mulandóság vége, az örök élet kiteljesedése.

Egy év, mennyit ér?

Hogy megértsd, mennyit ér egy év, kérdezd meg a diákot, akinek ismételni kell.
Hogy megértsd, mennyit ér egy hónap, kérdezd meg az édesanyát, aki koraszülöttet hozott a világra.
Hogy megértsd, mennyit ér egy hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét.
Hogy megértsd, mennyit ér egy óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár.
Hogy megértsd, mennyit ér egy perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot.
Hogy megértsd, mennyit ér egy másodperc, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet.
Hogy megértsd, mennyit ér egy tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki ezüstérmet nyert az Olimpián.

Minden pillanat kincs, ami a tiéd és becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen elköltheted. És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár.

A Tegnap történelem!
A Holnap rejtelem!
A Ma ajándék!

Gondolkodj el: hogyan akarod tölteni a következő évet?

.






Minden évben tehát, amikor elérkezik az Újesztendő első napja Katolikus Egyházunk és a Szűzanyát tisztelő és szerető emberek menedéket keresnek egy újabb évre Isten Anyjában, a Boldogságos Szűzben.

A Mária Rádióban is érvényes a szabály: Attól lesz boldog egy esztendő minden napja, ha az, az Isten dicsőségére és az emberek üdvösségére telik el!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése