A kórházi lelkigondozó 2.

Milyen nehézségekkel szembesülnek?

Az egyik nehézségünk természetesen a létszámgond. Jelenleg átlagosan ötszáz–hatszáz betegágyhoz tudunk biztosítani egy lelkigondozót, ami sajnos nagyon kevés. Nyugaton az a rendszer, hogy minden kórházi osztályon dolgozik egy szociális munkás, egy pszichológus és egy lelkigondozó. A másik nehézségünk, hogy nagyon sokan úgy gondolják, értenek a lelkigondozáshoz, mert úgy vélik, hogy ez valamilyen lelki dolog, amihez elég vallásosnak lenni. Pedig ez egy külön szakma. Folyamatosan javul a helyzet azáltal, hogy egyre többen elvégzik a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetben a szakirányú továbbképzést, ami nagyon segíti a szemlélet változását.

A lelkigondozók felvételekor mit tartottak szem előtt?

Amikor meghirdettük a lehetőséget, olyan embereket kerestünk, akik megfelelő általános műveltséggel, felsőfokú végzettséggel, egyházi háttérrel rendelkeznek, családban élnek. Lelkigondozóink mindegyike szakképzett, sokan két diplomával rendelkeznek.

Munkájukat segítik az önkéntesek?

Igen, ma nyolcvanöt önkéntes beteglátogatónk van. Minden évben meghirdetjük a jelentkezés lehetőségét, és januárban kerül sor a felvételi elbeszélgetésre. Fontosnak tartjuk megnézni azt, kiket engedünk a betegek közé, hiszen a beteglátogatók képviselik az egész ügyet és a katolikus egyházat.

Milyen indíttatásból jelentkeznek önkéntesnek emberek?

Nagyon fontosnak tartom, amivel nem mindenki szokott egyetérteni addig, amíg át nem éli a problémát: senki ne akarja térítgetni a betegeket. Én kimondottan visszaélésnek tartom, és a beteg kiszolgáltatottsága megerősítéseként élem meg azt, ha a beteg helyzetét kihasználva, megagitáljuk azt, aki nem tud elszaladni. Más hozzáállásra van szükség. A lelkigondozó és a beteglátogató azért megy oda a betegágyhoz, mert szereti Jézust, és ezzel a szeretettel próbál másokkal foglalkozni, vallásossal – nem vallásossal egyaránt. Így ebből evangelizáció lesz. Ez szebb és vonzóbb út, mintha valakit rábeszélni akarnék a magam igazára, amiből könnyen inkább agresszió lehet. A betegnek azt kell megélnie, hogy elfogadom őt, kíváncsi vagyok a problémáira, érzéseire, gondjaira.

Mit adhatnak így a betegnek?

Legtöbbször azt várják, hogy valakivel megoszthassák helyzetüket, hogy valaki meghallgassa őket. A beteg krízishelyzetben van. A szenvedés érték, hit és kapcsolati válságot is eredményezhet az emberben. Létrejöhet benne törés az Istennel való kapcsolatában és a hozzátartozói felé is. Ezzel próbál foglalkozni a lelkigondozó. Segít feldolgozni mindazt, amit a beteg lelki válságként vagy traumaként él meg. Nem tanácsot vagy észt oszt, hanem abban segít, hogy a beteg megtalálja saját útját, erőforrásait. Hívő emberek esetében saját hitüket is próbáljuk mozgósítani, a nem hívőknek is segítünk, hogy szembenézhessenek a végső kérdésekkel. Nagyon fontos, hogy mindenkinek van valamilyen spirituális háttere, ezt próbáljuk a beszélgetések révén erőforrásként megtalálni, melyből a beteg a szenvedéséhez is tud erőt meríteni, kérdéseire is meg tudja találni a választ. Fontos az is, hogy a beszélgetésben a lelkigondozó bizalmas légkört tud teremteni. A mai világban óriási érték megtapasztalni, hogy van, akiben megbízhatok, hogy valaki meghallgat, kíváncsi rám. Azt is megérzik, hogy mindez a titoktartás légkörében zajlik. A lelkigondozói beszélgetés nagyon felemelő lehet a beteg számára. Adhat stabil talajt a lába alá azzal, hogy segít ismét megtalálni az életcélt. Gyakran érzik idősebb nénik: minek is élek már? A beszélgetés révén rácsodálkoznak, milyen jó lenne látni az unokákat és dédunokákat. Felcsillan a szemük, és rádöbbennek, meg kell gyógyulniuk. A legegyszerűbb célokat is segítünk megfogalmazni.

(forrás: Magyar Kurír )