A kórházi lelkigondozó 1.

„A beteg krízishelyzetben van. A szenvedés érték, hit és kapcsolati válságot is eredményezhet az emberben. A lelkigondozó segít feldolgozni mindazt, amit a beteg válságként, traumaként él meg. Támogatást nyújt, hogy a beteg megtalálja saját útját, erőforrásait” – fogalmazott Faragó Artúr, a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának vezetője. A kórházlelkész bemutatta az egyházmegyei alkalmazásban álló lelkigondozók és a 85 önkéntes munkájával hét éve működik a szolgálat.

Hogyan lesz egy kánonjogászból kórházlelkész?

A kánonjog csak az egyik szelete az életemnek, melyet akkor választottam, amikor a Nógrád megyei Endrefalván voltam plébános. Barátaim tartottak attól, hogy szellemileg beporosodom, rábeszéltek a kánonjogi képzésre, hogy legyen valami kihívás számomra.

A szenvedés világa már régebben jelen volt az életemben. Én magam is többször voltam beteg, ami érzékennyé tett a betegek és problémáik iránt. Mikor 21 éve, első kápláni helyemre kerültem, Vácra, minden héten bejártam az elfekvőbe: beszélgettem, gyóntattam, áldoztattam. Plébánosként is, ahogyan az kötelessége a papnak, rendszeresen látogattam a betegeket. 13 éve elvégeztem a Máltai Szeretetszolgálat mentőápoló tanfolyamát. Azóta részt veszek mentőszolgálatuk munkájában. Együtt dolgozom önkéntesként a többiekkel a rohamkocsin mint az egészségügyi személyzet tagja. De van, amikor eközben papként is kell szolgálnom. Alkalmanként szentmisét is tartok mentőszolgálatunk önkéntesei számára.

Hogyan alakult ki az egyházmegyében a kórházi lelkigondozás rendszere?

2004-ben írtunk egy egyházmegyei kórházpasztorációs tervet. Ebben az volt a lényeg, hogy elindult a közös gondolkodás. A pasztorális terv elsősorban az állapot felmérését jelentette, annak rögzítését, hol tartunk. A kommunizmus hosszú korszaka alatt titokban foglalkozott az egyház a betegekkel a kórházban. A rendszerváltás pillanatától kezdve átmeneti fellendülést élhettünk át, amikor az egyház próbált mindenhol egyszerre ott lenni. Ez nem nagyon sikerült.  Például majdnem minden kórházban elkezdődtek a kórházi szentmisék, melyek aztán szépen lassan abbamaradtak, mert nem volt elegendő pap, és a betegek sem vették nagy létszámban igénybe a lehetőséget. A tervben megfogalmaztuk, hogy mit tudunk mi adni az egyházmegyében a kórházaknak, és mit kérünk ahhoz, hogy ezt működtetni tudjuk. Főként infrastrukturális kéréseink voltak. 2004 júniusában indulhattunk el. Ősztől már képeztük a lelkigondozóinkat, 2005-ben megkezdték a munkát a kórházakban, közben folytatták tovább tanulmányaikat.

Miért látták szükségesnek kiépíteni ezt a rendszert?

Volt már ekkor Magyarországon tábori lelkészet, kiépült a börtönlelkészet. Ugyanakkor egy olyan fontos területnek, mint a betegek lelkigondozása, nem volt országos rendszere. Erre az állam sem adott pénzt, szemben a börtönlelkészet és tábori lelkészet támogatásával. 2002-ben volt arra a törekvés, hogy a kórházlelkészetet is támogassák, ez azonban elakadt. Érzékelve a nagy hiányt, itt a Váci Egyházmegyében Beer Miklós püspök atya biztosított arra pénzt, hogy minden, az egyházmegyénk területén lévő kórház ellátására vegyünk fel legalább egy embert. Jelenleg tizennégy lelkigondozó áll az egyházmegye alkalmazásában.

Hogyan indult el a lelkigondozás?

A kórházakkal megállapodást kötöttünk, befogadták a munkatársainkat, és ők minthogyha kórházi dolgozók lennének, beépültek a rendszerbe. Az igazgatók 2004-ben levelünkre nagyon pozitívan reagáltak, rögtön érzékelték, mindezzel a betegek javát szolgáljuk és hozzá tudunk járulni gyógyulásukhoz. Nagyon jóleső volt, hogy amikor először elmentem a kórházakba tárgyalni, a főigazgatók már elolvasták elképzeléseinket, és felkészültek arra, hogy a feltételeket megbeszéljük. Mindenütt kifejezésre juttatták az együttműködési készséget, értékelték az általunk jól átgondolt rendszert. Ebben ma 14 főállású lelkigondozó dolgozik az egyházmegye minden kórházában, 6500 betegágyat keresnek fel a velük együtt dolgozó 80–85 önkéntessel közösen. Egy felmérésünk szerint évi 17000 beszélgetést tudnak folytatni a betegekkel.

(forrás: Magyar Kurír)