Arcok: Bartha Angéla (beszélgetőpartnere Fellner Ákos)

Kispapok a papságról ... rövidfilm

Az evangéliumi tanácsok útján a világban - Vinculum Caritatis

Bővebben a Vinculum Caritatis Közösségről: http://vinculumhivatas.blogspot.hu/

Rövidfilm a Megszentelt Élet Napjáról

Hogyan tudod meg, hogy mire hív Isten? 3/3.

Hogyan tudod meg, hogy mire hív Isten? 3/2.

Hogyan tudod meg, hogy mire hív Isten? 3/1.

Az Istennek szentelt élet jellemzői 4/4.

4. Az Egyház küldetésében

Az Istennek szentelt ember egész életével, szavaival és tetteivel, teljes személyiségével egyértelmű és erőteljes tanúságot tesz arról, hogy Istennek gondja van ránk és az egész világra. A szerzetes felelősségvállalásával tanúsítja Isten szeretetét. Küldöttnek tudja magát, és eszerint cselekszik. Nem másra vár, hogy jobbá legyen az élet, hanem hagyja, hogy megérintse mások nyomora és szenvedése, és megteszi, ami tőle telik. Az irgalmas szamaritánus magatartása ez, amely világosan és erővel hirdeti: „Isten szeret engem, nekem pedig megvan a lehetőségem arra, hogy úgy szeressek másokat, ahogyan Isten szeret engem; nem nagy dolgokban, hanem kis dolgokban nagy szeretettel.” Ugyanezt látjuk minden rend vagy szerzetesi közösség esetében. A közösségek az alapító sajátos istentapasztalatából eredeztethetők, majd ezt a tapasztalatot élik meg evilági tevékenységükön keresztül. Isten a betegekben, a tudatlanokban, a szegényekben személyesen szólította meg őket. Személyes válaszuk a vállalt tevékenység, ami egész életformájukat meghatározza.
Munkájuk így az Istennel való találkozás helye önmaguk és azok számára, akik körében tevékenykednek, akik között élnek, és akik általuk megtapasztalhatják Isten irgalmas szeretetét. A szerzetesben azzal az Istennel találkozhatunk, aki mindannyiunk életét fontosnak és szépnek tartja.
A szerzetesek tehát nem pusztán hasznos munkát akarnak végezni olyan területeken, amelyekre az elkényelmesedett vagy megcsömörlött társadalomnak nem jut ereje és figyelme. Jelek és küldöttek, mint Jézus. Nem birtokolják Istent, hanem keresik, és szomjukkal másokat is felszabadítanak az Isten után vágyakozó ember méltóságára.
A hegyen elvonuló és imádkozó Jézust a szemlélődő rendek, a betegeket gyógyító Jézust a betegápolók, a tanító Jézust a tanító rendek követik. Így teszik megtapasztalhatóvá Jézus és az Egyház küldetésében Isten emberszeretetét.

(forrás: Körlevél a Megszentelt Élet ünnepére )

Az Istennek szentelt élet jellemzői 4/3.

3. Jézus követése

A szerzetes nagyon ember – fogalmazta nemrég egy magyar szerzetes, majd így folytatta: „A rám bízott szegényektől nagyon sokat kaptam.” Igen, mert a szerzetes azt tartja, hogy „úgy lehet valóban fölemelkedni Istenhez, hogy a megtestesülő Istennel együtt leszállunk a világba.”
Amikor azt mondjuk, hogy a szerzetesek Jézus szorosabb követésére vállalkoznak, akkor tulajdonképpen erről beszélünk. A szüzességben, a szegénységben, az Atyának való engedelmességben élő Názáreti Jézus életét követik, hogy a lehető legközelebb kerüljenek hozzá, és általa az Atyához.
Jézus nem aszketikus megfontolásból rendezte így az életét, hanem azért, mert próféta volt: Isten országának a jelévé lett. Arról tett tanúságot, hogy Isten közel jött hozzánk, irgalmas és gyógyító szeretetével jelen van az életünkben.
A szerzetesek, amikor Jézus életformáját utánozzák, az ő prófétai küldetésében vesznek részt. Ennek a belső mozzanatnak rendelik alá életük külső, látható jellemzőit: a közösségi életet, öltözetüket és az engedelmességet. 

A szerzetesi közösségeket nem a családi kötelék vagy a hasonló érdeklődés fogja össze, hanem Jézus szorosabb követésének vágya és az ebből fakadó küldetés. E küldetés megélése a közösségben kezdődik. Ezt jelzi a szerzetesek ruhája is, ami a közösségvállalás kifejezése, és csak ebből következően egyenruha. Mint Teréz anya nővérei esetében a szári a legszegényebbekkel való szolidaritást mutatja, amit egyénileg és közösségileg is vállalnak.
Az engedelmesség – a mai ember számára talán a legnehezebben érthető vonása a szerzetességnek, mert mintha attól fosztaná meg az embert, ami igazán emberré teszi: a szabad akarattól, az önrendelkezéstől, önmaga kibontakoztatásától. A szerzetesi engedelmesség, mint Jézus életében is, a következő meggyőződésből fakad: Isten akarata, hogy szabad legyek: szabad a jóra, annak meglátására és megvalósítására az életemben.

Az Istennek szentelt élet jellemzői 4/2.

2. Életszentség

A megszentelt életet élő ember Istent keresi az ember világában. Szerzetestestvéreink - mint Teréz anya is - arról számolnak be, hogy meg is találják. „Nem vagyunk igazi szociális munkások - mondja Teréz anya. - Az emberek azt gondolhatják rólunk, hogy szociális munkát végzünk, de valójában szemlélődők vagyunk a világ kellős közepén. Mert napi huszonnégy órában Krisztus testét érintjük."
A szerzetes tehát Isten közelségében él az ember világában. Úgy él Isten jelenlétében, hogy mások számára is világossá válik: Isten közel van, engem is meg akar szentelni. Nem távoli, titkos, csak a kiválasztott keveseknek szóló életszentség ez, hanem mindenki számára elérhető.
„Huszonnégy óránk van Krisztus jelenlétében, neked is, nekem is. Próbáld meg te is elvinni Istennek ezt a jelenlétét a családodba, mert az a család, amely együtt imádkozik, együtt is marad."

Az Istennek szentelt élet jellemzői 4/1.

1. Erő az erőtlenségben

A szerzetesség első, talán legszembeötlőbb vonása a hatalomról való lemondás. Ez az eszköztelenség Jézus szegénységét és szelídségét idézi. A szerzetes mögött nem áll egy világbirodalom hadserege vagy a világcégek anyagi forrása. Szava és egész egyénisége mégis hatékony. Olyan erő sugárzik belőle, amely áttöri a közöny és a cinizmus falait. Minden nehézség ellenére meggyőz arról, hogy képes jót tenni, igaz életet élni, és hogy az emberiség sebei gyógyíthatók.
A szerzetes: „ember a határon". Az emberi teljesítőképesség és méltóság határmezsgyéjén áll, mert vállalja saját határainak megtapasztalását, a saját valóságát: sebeit, kudarcait, botlásait, és így keresi az Istent. A szerzetes az elesett emberek mellett áll, akiket nem vagy csak nehezen vállal a világ. Otthon van köztük, a „legutolsók felebarátjává" válik.
Így tesz tanúságot arról - akár vészterhes időkben is, mint a nemrég boldoggá avatott Salkaházi Sára testvér -, hogy az „ember a legnagyobb érték minden idők társadalmában".

(forrás: Körlevél a Megszentelt élet ünnepére )

A megszentelt élet napja - a Szerzetesi Hivatások Napja

A szerzetesi hivatások napját minden esztendőben Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án ünnepeljük. A megszentelt élet napja alkalmából a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelet adott ki, amelyben az Istennek szentelt életről, vagyis a szerzetességről fejti ki gondolatait. 
 

„Ma, a megszentelt élet ünnepén bátorítani, lelkesíteni és megerősíteni akarunk titeket. Ezért veletek együtt köszönjük meg Istennek azokat a testvéreinket, akik Jézust követve az Isten országának és az ember ügyének szentelték magukat. Életük példája kalandra hív mindnyájunkat: annak megértésére, hogy az élet Isten ajándéka, amelyet el kell fogadnunk, és tovább kell adnunk másoknak" - olvasható a körlevélben, amelynek teljes szövege az alábbiakban olvasható:

Bevezetés

Huszonnyolc évvel ezelőtt egy kicsiny, hajlott hátú, fakókék szárit és kopottas sarut viselő törékeny nő lépett a svéd király elé, hogy átvegye a Nobel-békedíjat. A bársonyban pompázó, ragyogó teremben körös-körül előkelőségek és hírességek foglaltak helyet frakkban és szmokingban, elegáns estélyiben. A világ befolyásos emberei mind odagyűltek. A kör közepén pedig a pici asszony száriban, saruban. Teréz anya Indiából, a betegek és haldoklók szolgálólánya.
Amikor a mikrofonhoz lépett, hogy megtartsa előadását, egyszerű szavakkal, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, imádságra hívta a jelenlevőket. A hírességekkel együtt Assisi Szent Ferenc szavaival mondott hálaimát Istennek a Nobel-békedíjért.

Kedves Testvérek!
Ma, a Megszentelt Élet napját követő vasárnapon, amikor az egész világon hálát adnak Istennek a szerzetesi hivatásokért, ezt a képet szeretnénk felmutatni nektek: egy törékeny nő áll a figyelem középpontjában, és imádságra indítja a világ vezetőit. Aki az életét Istennek szenteli, képes úgy tanúságot tenni az Ő emberszeretetéről, hogy a világ felfigyel rá, megérti tanúságtételét, és vele együtt ad hálát Istennek.
E képből kiindulva arról szeretnénk szólni körlevelünkben, miről is tanúskodik az Istennek szentelt élet, vagy ahogy egyszerűen hívjuk, a szerzetesség.

folyt. köv.

Segítő Nővérek Kongregáció

Aki vágyat érez Jézus követésére és keresi, hogyan tehetné ezt mind intenzívebben, valamint hívást érez egy aktív, apostolkodó szerzetesi életre, felveheti velünk a kapcsolatot azokon a helyeken, ahol élünk.

Kérhet beszélgetési lehetőséget egy nővértől, illetve együtt élhet a noviciátus közösséggel rövidebb-hosszabb ideig. A hivatástisztázásban a lelki programok is segíthetnek, valamint az Ajánlatainkban megtalálható Lelki napok, melyeket a bennünket közelebbről megismerni kívánók részére tartunk.

A noviciátusi időt megelőzi a jelöltségi idő, melynek hossza és helye személytől függően változhat.

bővebben: Segítő Nővérek Kongregáció honlapján

A hivatás megkülönböztetésének lépései ...

Mostanában nincs időm írni, a sok tanulás miatt. Elég ritkán is vagyok számítógép előtt, ami talán nem is baj.
Találtam egy igazán remek összefoglalást a hivatás megkülönböztetésének lépéseiről egy másik blogon, nem másolom ide az egészet, hanem idelinkelem:

A hivatás megkülönböztetése

Csak emlékeztetőül írom, hogy korábban írtam egy bejegyzést, ami szintén segíthet a hivatás felismerésében. Íme:

Mi segít a hivatás felismerésében?

Sőt, bal oldalon a címkék között található egy ilyen címke is. (egyelőre 11 bejegyzés tartozik hozzá)

"Őrizd meg szellemi frissességed! Vonulj be szerzetesnek!" - cikk egy (általam nem támogatott) honlapról

Számos felmérést végeztek már, hogy mivel lehet minél jobban megőrizni szellemi frissességünket. A sok vizsgálat rengeteg különböző módszert és eredményt hasonlított össze, régieket tesztelt, és rátalált újakra is. Ezek közül az egyik legmeglepőbb a kolostorokban végzett kutatás eredménye.

A sok agyfrissítő módszer közül nézzük most ezt!

Szellemileg fittebbek az apácák!
A szerzetesek és apácák körében végzett felmérés kimutatta, hogy körükben sokkal ritkább a szenilitás és az időskori demencia. Ha jelentkezik is, a szokásosnál később, és enyhébb formában. A vizsgálat a 70 év feletti kolostorlakókra terjedt ki, és szép számmal voltak köztük, akik már a 100 évet is túllépték. Az időskorral járó betegségek jóval ritkábbak voltak köztük, mint az átlag „földi halandók” körében, és elsősorban szellemi, lelki frissességüket őrizték meg teljes épségben. A jellemzően időskori betegségek, mint az Alzheimer-kór, vagy a szenilitás, elbutulás előfordul ugyan köztük is, de csak elvétve.


A magyarázat:
A kutatók egyszerű magyarázatot adnak arra, miként lehetséges ez. A legtöbb időskori szellemi megbetegedésnek elsősorban a rossz táplálkozás következtében kialakult keringési zavarok, másrészt a rengeteg civilizációs stressz az oka, ehhez járul még a lelki élet szinte teljes elhanyagolása, és az a sok negatív érzés, amit a modern társadalmak rendkívül egoista beállítottsága miatt betegíti meg az emberek lelkét. A szerzetesek és apácák ezek legtöbbjétől védve vannak, ha nem is teljesen, hiszen tökéletes elzártság azért ritka manapság.

A kolostori életet választók mindannyian egyetértettek a következő megállapításokkal, amelyek a felmérés szerint szellemi és lelki frissességükhöz segítette őket:

• Szerény de mindig friss táplálék (ez nem feltétlenül vegetáriánus(!), ám a mértékletesség kötelező)
• Élvezeti szerek tilalma (tudjuk, a cigaretta, kávé, drogok, alkohol… na jó, ez utóbbi alól van ritka kivétel, de pl. a vörösbor kis mértékben gyógyszer…)
• Anyagi javakról való lemondás (a civil élet egyik legnagyobb stressz forrása az örökös pénzhajhászás)
• Munka, munka, munka! A folyamatosan végzett hasznos munka, amelyhez minden nyugodt feltétel biztosítva van a lelki és szellemi egészség egyik fő forrása. (a tétlenség és lustaság pedig a leépülés egyik legalapvetőbb oka)
• Törődés másokkal és önmaguk háttérbehelyezése. A figyelem, amit másoknak szentelünk ébren tartja a szellemet.
• Jókedv, bizalom, békesség, alázat és hit. (ezek hiánya pedig a lelki öngyilkosság)
• Mindennapi szellemi tevékenység (vannak ugye a kötelező elmélkedések, olvasmányok, imák…)

Természetesen mindenki nem lehet szerzetes, és a kolostorok nyugodt, zárt világa sem elérhető mindenkinek (ami természetesen nem is baj, hisz’ így van rendjén), ám arra mindannyian törekedhetünk, hogy a szemléletet magunkévá tegyük, és időnként akár rövidebb időre el is vonulhatunk valamelyik kolostorba, ahol szívesen látják a külvilágból érkező lelki és szellemi pihenésre vágyókat.

(forrás: harmonet.hu )

HIVATÁS

My Journey into Religious Life

Szociálpolitikusból örökfogadalmas szegénygondozó

A ferencesek nagy családjának egyik magyar hajtása, a szegénygondozó nővérek közössége szeptember 17-én Szécsényben, a ferences templomban tartott ünnepi liturgia keretében új örökfogadalmas nővérrel gazdagodott, Hajós M. Ágnes személyében.

E szerzetesi közösséget 1927-ben Oslay Oswald ferences, Páhok Mária Franciska és Kroumann Mária Magdolna alapította. A Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációjának célkitűzése, hogy a társadalmi és egyházi körülmények figyelembevételével minden lehetőséget mint Istentől ajándékozott eszközt ismerjen fel és a legszegényebbek szolgálatára hűségesen használjon. Az e szerzetesi közösséghez kapcsolódó, Egri Norma néven ismertté vált szegénygondozó módszer és mozgalom gyorsan elterjedt az egész országban. 1936-tól már a ferences lelkiséggel és Isten személyes szeretetét hordozó krisztusi szolgálattal 43 településen 250 nővér keresete fel az elesett embereket.

A szegénygondozó nővérek közössége a rendszerváltozáskor, 1990-ben Esztergomban alakult újjá; itt található az anyaházuk is. Szécsényben és Siófokon is szolgálnak nővérek, akik arra szentelik életüket, hogy alapítóik nyomán a mai kor körülményei között hirdessék az üdvösség örömhírét a testi–lelki nyomor fogságában sínylődőknek, és reményt vigyenek azoknak, akik nehéz szociális helyzetben vannak.

Az örökfogadalmát most letevő Ágnes nővér Budapesten született és nevelkedett nyolc testvér között, második gyermekként. Mindig nagy ajándéknak tekintette a szeretetteljes családi környezetet. Főiskolai és egyetemi tanulmányai után a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetben kutatóként dolgozott; szabadidejében sokat sportolt, zenélt, kirándult és hitoktatott.

Hét éve léptett be a ferences szegénygondozó nővérek szerzetesrendjébe. A rend különböző házaiban hosszabb-rövidebb időt töltött, jelenleg Szécsényben a rendhez tartozó Ferences Betánia Idősek Otthonát vezeti.

„Nagy boldogság számomra az örökfogadalom – mondta Ágnes nővér a Ferences Sajtóközpontnak. – Ez az, amire már évekkel ezelőtt várakoztam, hogy életemet ünnepélyesen és egészen Istennek ajándékozzam. Így menyasszonya lehetek annak a Jegyesnek, aki életét egészen nekem adta. Megtapasztaltam egész életemben, hogy Isten szeretete körülvett, vezetett és óvott. Kezdve szüleim szeretetétől, egészen a mai napig. Megtapasztaltam, hogy ajándék az életem, hogy Isten tartja kezében, hogy számít rám, hogy szeret.”

Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír

Teresita nővér 104 éves ... és BOLDOG! :-)

Teresita nővér, spanyol ciszterci rendi szerzetes szeptember 16-án ünnepelte 104. születésnapját. Ajándékot is kapott erre a napra: egy levelet XVI. Benedek pápától.

Klauzúrás nővérként rekordot állított fel hosszú életével: 85 éve él a kolostor falai között. A madridi Ifjúsági Találkozó előtt felfedte nagy vágyát, hogy találkozhasson a Szentatyával. Fratini érsek, pápai nuncius néhány órával később már közölte is vele a jó hírt: augusztus 20-án lehetősége lesz rá. Megható találkozás volt: a 104 esztendős nővér kísérőjét a pápa felismerte, mert korábban munkatársa volt a Hittani Kongregációban, amelynek Ratzinger bíborosként a prefektusa volt – számol be az eseményről a Zenit hírügynökség.

A vatikáni államtitkárság tanácsosa által aláírt levélben a pápa bátorította a nővért, hogy Krisztusban gyökerezve továbbra is maradjon a hit, a remény és a szeretet lámpása, ezzel tanúsítva a világ előtt, hogy az élet teljessége van abban, ha örömmel teljesítjük Isten akaratát.

Teresita nővér 1908-ban született, szinte egész életét egy Madridtól 100 kilométernyire északkeletre fekvő kolostorban töltötte Guadalajar körzetében. Tizenkilenc évesen lépett be a zárdába, éppen azon a napon, amikor Joseph Ratzinger megszületett: 1927. április 16-án. Húsz éven keresztül a kolostor vezetője volt, ebben az időszakban kilenc társával együtt írtak egy könyvet ¿Qué hace una chica como tú en un sitio como éste? (Mit keres egy hozzád hasonló lány egy ilyen helyen?) címmel.

Idén augusztus 20-án életében másodszor hagyta el a zárda falait, hogy találkozzon Benedek pápával. Először a spanyol polgárháború (1936-1939) idején kellett kilépnie a kolostorból, akkor a drámai események kényszere miatt.

(forrás:Magyar Kurír)

A hivatás teológiája

A téma, aminek bemutatására röviden vállalkozom: a hivatás teológiája. Arra gondoltam, hogy nemcsak a papi és szerzetesi hivatásról kell beszélnem, hanem általában a hivatásról, és annak körében kell elhelyeznem a papi és szerzetesi hivatást.

A második vatikáni zsinat érdekes mozzanata az, ahogy az egyetemes keresztény hivatásról szól. Minden hívő, keresztény ember meg van híva az életszentségre. Nemcsak azt mondja ezzel, hogy van általános és közös hivatás, hanem azt is, hogy mindenki egyéni hivatást is kap. Az életszentségnek egy sajátos, csak rá jellemző útját jelöli meg az Isten, és az ember ennek a hivatásnak betöltésével jut el az üdvösségre.

A hivatás általános értelme

Van a hivatás szónak egy általános értelme is. Azt gondolom, hogy a papi, szerzetesi hivatás mélységének megértéséhez is sok szempontot adhat. Közös emberi tapasztalatok megfogalmazásából induljunk ki. Két magyar írót szeretnék idézni.

Az egyik Tamási Áron. Az édesanyjának írt levélben szól arról, hogy milyen érdekesen vezette őt az Úristen egy egészen szokatlan hivatás felismerésére és betöltésére. Néhány sor ebből a levélből: „Nem illendő dolog az Istenre ráfogni mindent, ami velünk, vagy mással történik. De a jelen esetben mégis rá kell döbbennünk, hogy mily csodálatos az Isten csendes igazgatása, mellyel minden utat befödöz, csupán egyet hagy nyitva, hogy azután azon az egyen futhassunk az Ő akarata szerint.”Isten „befödözi előttünk az utakat”, amelyek máshová vezetnek, s azután azt az utat hagyja nyitva, amin futhatunk, hogy az Ő szent akarata szerint a pályánkat bejárjuk. Sajátosan szép emberi megfogalmazása a hivatásnak.

A másik Babits Mihály költői megfogalmazása, aki Istenben valaki olyant keres, aki nemcsak egy világrendet határoz meg, hanem neki is (a költőnek) rendelést ad. Versének címe: Az elbocsátott vad. „Már gyermekül vermébe ejtett, s mint bölcs vadász gyenge vadat, elbocsátott, de nem felejtett: szabadon sem vagyok szabad.”A költő keresztény családba született, egyházi gimnáziumban tanult, s mégis vad módjára bolyong a világban és kéri: vezessen hozzád a szabadság. Vezesse Istenhez a szabadság. Érdekes kép. Minden ember közös sorsának kivételes érzékenységgel megfogalmazott programja. Mindenkit „vermébe ejt az Isten”, mindenkit elbocsát, és mindenkit az ő útjának rendelésére terel. Mindez azért is érdekes, mert az ember, minden ember az egyetemes horizontot fogja át tekintetével. Nem a részre termett, hanem az egészre. És mégis a rész jut nekünk, embereknek. Ez hallatlan feszültséget jelent az emberi életben. A szívünk, az értelmünk, a vágyaink az egészre irányulnak, de az egész világ nem a mi birtokunk. Így hát valahol meg kell találnunk azt a részt, ami a miénk. Ez azt jelenti, hogy a többiről valamilyen értelemben lemondunk.

A hivatás kibontakozása

A gyermek még mindenhez közel van. Széles skálán mozognak feleletei a gyakorta feltett kérdésre: mi szeretnél lenni? A fiatal válasza egészen sajátos. Egyre több minden nem szeretne lenni, de az még kérdés, hogy mi lesz? A férfi a sok lehetőség közül egyet ragad meg, s a többiről lemond. Ha nem tud választani, akkor a legrosszabbat választja, mert lemarad nemcsak a részről, hanem az egészről is.

Az egészből csak egy rész a miénk. Egyszerű mondani, ma kirándulni megyek ide, egy hét múlva máshova, stb. Életünk azonban csak egy van. Így is mondhatjuk: egy életem, egy halálom! Nem mondhatom, hogy most ezt választom, s legközelebb a másikat, mert egyetlen életem van, s azt az egyetlen életemet egyetlen választásra tehetem rá. Mérlegelhetek, de egyszer el kell döntenem, hogy melyik részt választom.

Szép leírás az evangéliumban Mária és Márta története. „Mária a jobbik részt választotta.” (Lk 10, 42.) Ebben is kifejeződik, hogy részek vannak. Vagy ezt csinálja az ember, vagy azt. Mind a kettő jó, a másik sem rossz. Részek vannak a világban. Milyen megrendítő, hogy az egészre irányuló, vágyakozó ember be kell, hogy érje azzal a résszel, amit választott, vagy amelyik őt választotta. Mert valójában olyan a helyzetünk, mind azoké a szőlőmunkásoké, akik kimentek reggel, és várják, hogy valaki felfogadja őket. Fájdalmas a válaszuk: „Senki sem fogadott fel minket.” (Mt 20, 7) Az utolsó órában jött szőlősgazda még mindig talált embereket, akiket senki sem fogadott fel. Erre a történetre gondolva kérdezhetjük: a sokféle lehetőség közül, amit az emberi élet kínál, melyik az, ami engem szólít meg?A Kolosszei levélben van egy fontos mondat, amely ezt a valóságot mélyíti el: „Figyelj arra a szolgálatra, amely osztályrészed lett az Úrban, hogy azt betöltsd.” (Kol 4, 17.) Ezt üzeni Pál apostol Archipposznak. Nekünk is üzeni, minden embernek is, az Élet üzeni ezt nekünk. Egy szolgálatot kaptunk az Úrban, és arra kell a tekintetünket szegeznünk, hogy azt betöltsük.

Az a keresztény paradoxon, hogy miután ezt a szolgálatot az Úrban kaptuk, azért ha ezt betöltjük, akkor mégis a miénk lesz az egész. Akkor kerülünk legközelebb az egészhez, ha volt erőnk arra, hogy elforduljunk tőle, és egy csomó dologról lemondjunk. Ha ezt az ember végigjárja, akkor tulajdonképpen Krisztus halálának és feltámadásának misztériumába öltözik bele.

Az elvállalt hivatás

A hivatását elvállaló ember Krisztus megváltásának titkában részesül. A keresztet veszi magára. Minden hivatás kereszt. Erről szól Jézus: „Aki követni akar, vegye fel keresztjét, és kövessen engem.” (Mt 16, 24) Kinek-kinek megvan a saját keresztje. S mert a Szentléleknek sokféle ajándéka van, kinek-kinek a saját ajándékát kell komolyan venni. Jézus mondta: „Aki első akar lenni, az legyen az utolsó.” (Mt 20, 27.) Vagyis legyen a többieknek a szolgája. A hivatás felismerésekor és választásakor felmerül a kérdés: miért akarok egy hivatást elérni? Mert úgy gondolom, hogy akkor első leszek? Vagy azért, mert azt mondom, hogy ott még utolsónak is lenni boldogság lesz számomra? Minden hivatást úgy kellene választania, elfogadnia az embernek, hogy tudván tudja, hogy itt leszek a többiek szolgája. Nem azért választom, hogy első legyek, hanem azért, mert itt tudok legjobban szolgálni.

A hivatás: odaadott élet

Azt a szolgálatot kell megtalálnia az embernek, ahol úgy érzi, hogy a leginkább megvalósíthatja azt, amit az evangélium mond: „Aki az életét megtartja, az elveszíti, aki az életét odaadja, az megtalálja.” (Mt 10, 39)Odaadni! Azt kell megtalálni, hol adhatom oda csakugyan az életemet, és hol éghetek úgy el, hogy annak értelme legyen! A hivatásba végülis bele kell halni. A hivatás az, ami az életünknek is, a halálunknak is értelmet ad. Olyan hivatás nincs, ahol nem kell meghalni.

A papi, szerzetesi hivatás

A papi, szerzetesi hivatás az egyetemes emberi hivatásnak egy sajátos esete. Sem nem könnyebb, sem nem nehezebb alapjában véve a többinél. Minden hivatásnak vannak jellegzetességei. A papi, szerzetesi hivatásnak is. Mindenkinek köze van a Szenthez, de ha valakit a Szent, annak a közelsége, hatalma lenyűgöz, leköt, akkor legyen pap, szerzetes. Egy szép ószövetségi történetre hivatkozom. Azt mondotta a nép Mózesnek, hogy menj fel te a hegyre! A többiek is az Isten népe, ők is az Isten törvényei szerint fognak élni, de nem érzik magukban a bátorságot, hogy szemtől szembe találkozzanak Vele. Aki szemtől szembe is találkozni szeretne Vele, az pap, szerzetes lesz.Mindenki ugyanannak az Istennek az embere, de azt a különös szépséget, amit ez a szemtől szembe találkozás jelent, és az, ahogy a sokféle emberi támaszról lemondva, csak Őrá szeretne támaszkodni valaki, ez a sajátos szépsége a papságnak, szerzetességnek.

Jó szívvel kívánom ennek megtapasztalását és örömét.

forrás:

Kozma Imre atya weboldala