"Ne törődjetek azzal, ha szaporodnak a megpróbáltatások: az Isten közelében élő lelkeknek nagyobb próbát kell kiállniuk. A próbák, amelyek elé az Úr állít és állítani fog még, az isteni szeretet jelei, gyöngyök a lélek számára."
(Szent Pio atya)
Miért dönt úgy a mai világban egy 35 éves lány/nő, hogy tisztán akarja leélni az életét? Mi vezetett el idáig? Ki vagy mi motiválja? Miért csinálja ezt az egészet? Mire jó ez? Ki az az Isten, akibe beleszeretett? Ez a blog ISTENRŐL és a SZERETETRŐL szól.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nehézségek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nehézségek. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. október 18., csütörtök
2012. október 17., szerda
Az akadály ...
Uram, olyan akadály van előttem, ami miatt nem tudok előrehaladni. Nem tudom megmondani, mi az, de nagy, és az utamban van. Nem tudom kikerülni, nem tudom széttörni. Gyenge vagyok. Istenem, tudom, hogy neked minden lehetséges. Kérlek, vedd el ezt a sziklát, ezt az óriási akadályt, zúzd porrá, hogy tovább tudjak haladni azon az úton, amelyet nekem szántál, és amely Feléd vezet. Már előre hálát adok ezért a helyzetért, és átadom neked, hogy Te rendelkezzél ebben a helyzetben is. Áldott legyen a neved mindörökké! Amen.
2012. január 20., péntek
A kísértések elleni harcról ...
Keresztény életünkben gyakran kell harcolnunk kísértések ellen. Szent Pál maga tanít, hogy milyen fegyverzetet használjunk:
"Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát. Minden alkalommal imádkozzatok a Lélekben könyörögve és imákat mondva." (Ef 6,11-18)
Nézzük meg lépésről-lépésre, hogy mire tanít az apostol!
1. Nem a vér és a test ellen, hanem a gonosz szellemek ellen. Tudatosítanod kell, hogy a kísértés mögött olyan valaki áll, aki saját akaratából úgy dönt, hogy téged a rosszra csábít. De nem azért - mint gondolhatnád - hogy tiltott örömöt okozzon neked, hanem a legapróbb csábítással is arra törekszik, hogy lelkedet a kárhozatra juttassa. Ezért, amiről azt gondolod, hogy végül is apróság, és neked jól esik, arra tekints úgy, mint egy lépés a szakadék felé.
2. Ha kísértést észlelsz, öltsd fel a fegyverzetet, ami a következőkből áll:
csatold derekadra az igazság övét - a sátán a hazugság atyja. Minden, amit mond, hazugság. Ez jusson eszedbe, amikor a kísértés alkalmával valaki azt súgja benned, hogy ezt még elkövetheted, ez még nem nagy bűn, nem okoz bajt. Hazugság ez, és hazugság az is, ha azt mondja, hogy úgysem fogsz tudni ellenállni a végtelenségig. Hazugság, ha azt mondja, hogy ennyi neked is jár, megérdemled. Amikor kísértés lep meg, ne higgy a belső gondolataidnak, mert azok nem tőled jönnek.
öltsd fel a megigazulás páncélját - a keresztségben, kicsiny gyermekként, elnyerted a megigazulást. Ez páncél körülötted. Isten kegyelme működik az életedben, ha ezt a páncélt folytonosan megújítod a szentségek vétele által. A heti-kétheti szentgyónás, a napi áldozás, mind lelked védelmét erősítik és a kísértések erejét gyengítik. Ha nehéz kísértéseid vannak, járj el gyakran misére, és teljes figyelemmel állj Isten előtt! Tedd az oltárra harcaidat, és az áldozásban fogadd magadba Őt, aki megerősít!
sarunak a készséget a békesség evangéliumának hirdetésére - fontos a saru, ami azt jelképezi, hogy nem ragadsz le a kísértésnél, nem zárkózol bele a problémáidba, hanem mész előre, hirdeted az evangéliumot. Van olyan pillanat, amikor egyszerűen nem kell foglalkozni a kísértéssel, csak folytatni kell, amit éppen csinálsz, és a kísértő fel fog hagyni a támadással.
a hit pajzsát a gonosz nyilak elhárításához - a hitedet pajzsként használhatod. Amikor elbizonytalanodsz, emeld fel ezt a pajzsot, hadd lássa a kísértő, hogy fel vagy készülve a védekezésre. Kísértésben vess keresztet, és kezdd el mondani a Hiszekegyet! Lassan és tudatosítva minden egyes gondolatát. A Hiszekegy megvallása nem csak egy szöveg ismétlése, hanem cselekedet: elköteleződsz Isten mellett, igent mondasz rá, és ezt ki is nyilvánítod.
vedd fel az üdvösség sisakját - gondolj gyakran az üdvösségre. Töltse el fejedet, gondolataidat az eljövendő világ várása. Tudatosítsd, hogy ezen a földön nincsen maradandó hazád, hanem minden cselekedetednek a földi halálod utáni életedre kell irányulnia. Ha erre gondolsz, mielőtt elkövetnéd a bűnt, könnyebb lesz a jót választani, amiért jutalom vár.
és legyen a kezedben a Lélek kardja, azaz az Isten szava - legyen nálad mindig Biblia. Kísértés idején, ha olvasni kezded, megkönnyebbülsz majd. Gondolataidat újra Isten országa tölti el. És ahol Isten van, ott más számára nincs hely.
![]() |
| Öltsd fel a fegyverzetet! |
3. Végül: minden alkalommal imádkozz a Lélekben! - A keleti atyák gyakran mondják, hogy kísértésben tudatosítsd Isten jelenlétét. A kísértő ugyanis pont ezt akarja elfeledtetni veled. Feledtetni, hogy van Isten, aki lát, hogy van túlvilág. Ezért erőd megfeszítésével gondolj Istenre! Hívd segítségül, és szemléld őt, ahogy téged lát ebben a helyzetben. Látja a nehézségedet, látja a küzdelmedet és megsegít.
Ne félj a kísértéstől. Hiszen a kísértés nem bűn. A bűnt csak tudva és akarva tudod elkövetni. A sátán adja az indíttatást, de ha egyszerűen nem teszed meg, akkor tehetetlen. A bűn az akaratod által jön be az életedbe.
Érdemes küzdened, mert ha kiállod a kísértést, lelked megtisztul és fokozatosan megerősödik, a kísértések gyengülnek.
(forrás: esztergomiszeminárium.hu )
2012. január 18., szerda
Nem jó az embernek egyedül ... illetve hogyan végzem a küldetésem, melyet Jézus bízott rám?
Elsősorban magamon, de ismerőseim körében is azt tapasztalom, hogy hosszútávon nem jó az egyedüllét, a magány. Az ember hajlamos arra, hogy magába zárkózzon, különösen most, a téli időszakban. A különböző programok nem adnak teljes életet, csupán "töltelékek". Bár ez is attól függ, ki milyen programon vesz részt.
Mivel nagymamám idősek otthonában van, látom, mennyire nagy szükség van a gondoskodásra, törődésre. Sok esetben egy jó szó, egy simogatás, egy pohár víz, egy ima, egy "Hogy tetszik lenni?" kérdésre valóban meghallgatni a választ - ezek milyen apró dolognak tűnnek és mennyire sokat jelentenek az időseknek, betegeknek, szenvedőknek!
Sőt, az egyedüllét hosszútávon táptalaja lehet az önzésnek. Mik az én gondolataim, ÉN mit szeretnék, mik a mély vágyaim, a saját dolgaimra figyelek, és így tovább. Nem jó ez, ha az ember túl sokat magával foglalkozik.
Azt vettem észre, hogy akik egyedül vannak, nagyon sokat beszélnek, telefonálnak, kiadják magukból a sok-sok gondolatot. Érthető, hiszen kommunikatív emberek vagyunk.
Ezen kívül: Jézus mondja, hogy "menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet, hirdessétek az evangéliumot." Feladatunk van, küldetésünk van. Elsősorban SZERETNI embertársainkat. Kell valaki, de inkább valakik, akiket szeretünk, akivel törődünk. Sokszor tapasztalom, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni. Keresni kell a lehetőségeket. Van bőven...
2011. szeptember 5., hétfő
Ködben ...
Újra megerősítem, hogy mindazt, amit a Hivatásról írtam (1-2-3.), azt az interneten találtam. Tapasztaltabb, hitben már előrébb járó Testvérek tollából. Mindazt, amit tartalmaznak, nekem is végig kell imádkoznom, ugyanúgy feladatom, mint másoknak.Különösen most.
Egy homályos, ködös úton érzem magam. Van ugyanis valaki, aki korban hozzám illő lenne, és szoros barátságban vagyunk... Már évek óta ...
Na most mit tegyek? Igen, végig kell járnom a megkülönböztetés útját ... És közben szalad az idő ...
Haladok valamerre. Körülöttem homály, köd, nem látok tisztán.
Uram, kérlek, adj nekem útjelzőket, hogy felismerjem a Te akaratodat az életemben.
Mint a KRESZ-ben. A vezetőnek egyértelműen tudnia kell, hogy főútvonalon van, vagy elsőbbséget kell adnia, mikor piros vagy zöld a lámpa, merre mehet, merre tilos.
Adj útjelzőket Uram, és mutasd meg, merre tovább! Amen.
2011. augusztus 16., kedd
Hosszú, durva, elgondolkodtató ...
A Sátán konferenciát tartott. Összehívta a démonokat a világ minden tájáról. A megnyitó beszédében ezt mondta:
Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak istentiszteletre.
Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a Megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük.
Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal!- Ezt akarom tenni - mondta a Sátán. Eltéríteni őket attól, hogy megragadják a kapcsolatot a Megváltójukkal és fenntartsák ezt az éltető kapcsolatot egész napon át!
- Hogyan tegyük ezt? - kiabálták a démonjai.
- Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok a gondolkodásukat - válaszolta.
- Kísértsétek őket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön.
- Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát.
- Tartsátok vissza őket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Ahogy a családok darabokra hullnak, hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól!
- Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek, hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világon nem biblikus zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba és megtöri a kapcsolatot Krisztussal.
- Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül. Törjetek be a vezetés perceibe hirdetőtáblákkal. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel.
- Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel.
- Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szüksége van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Ez jó hamar szétszakítja a családokat!
- Adj nekik télapót, hogy eltérítsd őket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését.
- Adj nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról és a bűn és a halál feletti hatalmáról.
- Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat... hogy kimerülten térjenek vissza.
- Tartsátok őket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe, és Isten teremtményeit csodálják.
- Küldd el őket inkább vidámparkokba!, sporteseményekre, színdarabokra, koncertekre és moziba.
- Tartsátok őket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni.
- Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében.
- Működni fog! Működni fog!
Mekkora terv volt!
A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, hogy a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás ünnepe legyen, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket.
Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt-e a Sátán ebben a cselben.
Döntsd el te magad!
A Sátán a gondolkodásunkat próbálja befolyásolni. Ezáltal kísért a bűnre. Ez a legalattomosabb, amit tehet.
"Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen ..." (1 Pét 5,8-9)
(a történetet emailben kaptam)

2011. július 28., csütörtök
Álmomban ...
Álmomban szerelmes voltam. Vagyis.... egészen konkrétan egy pasival voltam egész közeli viszonyban. Erre ébredtem fel. Nem tudom, miért.
Pedig már egyre erősebb bennem az elhatározás a tisztasággal kapcsolatban. És ezt hosszútávon gondolom. Ez foglalkoztat, ezt élem meg. Most meg ilyet álmodok ... És ez már nem az első alkalom.
Mi ez, ha nem kísértés??? Egyre jobban meg kell erősödnöm. Igen nehéz dolog ezzel megbirkózni.

2011. július 19., kedd
A nehézségekről ...

Nehéz, sokszor nagyon-nagyon nehéz, ha egy férfi egészen közel van hozzám, és pláne ha megérzem az illatát. Ez többször előfordul, mivel az ember közlekedik, buszon, villamoson, stb.
Valahogy az illatok nagyon erősen hatnak rám. Mert akkor beindulnak a vágyaim, és jaj nekem.
Ezeket kell valahogy megtanulnom kezelni, az ilyen helyzeteket.
Hála Istennek NŐ vagyok, tele hormonokkal, vágyakkal (persze a férfiak irányában :-) és ez teljesen természetes. Igen, de ez bizonyos helyzetekben beindít bizonyos dolgokat az emberben ...
Igyekszem kerülni az ilyen alkalmakat. Már amikor lehet. Mert nem mindig lehet.
Lehetőség szerint nem kellene közel kerülni a tűzhöz. Mert minél közelebb vagyok, annál nehezebb kimásznom belőle. (A szexualitásnál is ez van: minél jobban belemegyünk, annál nehezebb fékezni, csak gurulunk lefelé a lejtőn ... Lásd: Biztos Út blog és könyv.)
Ugyanez van az internettel is. Mindenféle oldal között böngészik az ember. Nincs határ. Akkor viszont nekem kell meghatároznom a saját határaimat. Igen, tudnom kell, h mit nézek meg és mit nem. Például direkt nem keresek rá olyan tartalmakra, amit kerülnöm kell.
Tehát: minden vágykeltőt kerülni fogok. Mi lesz ebből??? :-)
Nem aggódom. Inkább rábízom ezeket az Úrra, Ő tudja ezeket a dolgokat kezelni.
Hiszen tudja, hogy ŐT szeretem a legjobban! :-)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)