2011. december 25., vasárnap

"A konszekrált élet olyan, mint egy HÍD..."

XVI. Benedek pápa így fogalmazott 2011. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a megszentelt élet napján elhangzott apostoli buzdításában:

„A konszekrált élet erőteljes módon tanúságot tesz az Isten és ember közötti kölcsönös keresés mellett, az iránt a szeretet iránt, amely vonzó a számukra. A konszekrált személy azáltal, hogy ő az ami, a pápa magyarázata szerint olyan, mint egy híd Isten felé mindazok számára, akik vele találkoznak. A konszekrált élet azért fontos, mert pontosan a feltétlen odaadás és a szeretet jelei főként egy olyan világban, amelyben komoly szenvedést okoz a sötétség és a haszonelvűség, és mert tanúságot tesz a természetfeletti szeretetről, visszavezeti az eltávolodott emberi életet és választ ad az Úr végtelen szeretetére.”

(konszekrált/megszentelt élet: a megszentelt személy az a férfi vagy nő, aki Isten hívásának és a Szentlélek ösztönzésének engedelmeskedve elhatározza, hogy az evangéliumi tanácsoknak megfelelően él, Krisztust követve ezen a sajátos módon, hogy neki ajánlja magát osztatlan szívvel.)

2011. december 24., szombat

Tükör


Mennyire fontos, hogy tisztán lássunk! Voltam a lelkivezetőmnél, egy atyánál, akire számíthatok. Aki meghallgatott. Aki tegez, és akivel őszintén baráti stílusban beszélgethetek. Nem mondja meg, hogy mit csináljak, ezt vagy azt tegyem. "Csak" tükröt tart elém. Segít kérdésekkel, gondolatokkal. Mindezt egyszerűen, őszintén. Tükröt tart. Hogy tényleg magamat lássam. Előrevisz az utamon. Ez is egy újabb lépés Isten felé. Köszönöm, Uram! Hogy megint néhány lépéssel tovább láthatok! Nem teljes a homály, nem sötétben barangolok! Te mutass mindig utat, Te vezess, Te legyél a fényem a ködben! Amen.

2011. december 21., szerda

Néhány gondolat a profilképhez


Már jóval korábban kellett volna írnom néhány gondolatot a profilomban szereplő képről. Ez a kislány - aki a képen, a búzamezőben mosolyogva kitárt karral az ég felé tekint - ő fejez ki engem a legjobban. Azért választottam ezt a képet, mert ilyen vagyok, abszolút gyermeklelkületű, vidám, természetes. Aki kitárja a karjait az Úr felé és örül, dicsőít. Ez vagyok én. Bár talán sokszor nem látszik rajtam, mert egyéb dolgok elfoglalnak. Valahol legbelül, egészen a szívem legmélyén ilyen vagyok. Vagy legalább erre a lelkületre törekszem.

Tisztasági fogadalom

A Magyar Katolikus Lexikon szerint:

lemondás a mennyek országa kedvéért a hatodik parancsolat területére tartozó minden belső és külső cselekedetről és a házasságról.

Formája szerint a tisztasági fogadalom lehet: magán fogadalom és nyilvános fogadalom, ez utóbbi lehet egyszerű és ünnepélyes.
Tárgya szerint: tökéletes vagy állapotbeli. (lásd előző bejegyzés).

Az Egyházban ünnepélyes tisztasági fogadalom a cölibátusra tett ígéret és az ünnepélyes szerzetesi fogadalom.

Mit is jelent a tisztaság?

A tisztaság fogalma a Magyar Katolikus Lexikon szerint:
  • a tisztaság erkölcsi erény, a mértékletesség fajtája, mely képessé tesz a nemi gyönyörködés és az arra irányuló vágy fölötti önuralomra,
A tisztaság TELJES, ha valaki nemcsak a bűnös, hanem a megengedett nemi gyönyörről is lemond, ez a tisztaság tökéletes, ha egy egész életre szól; tökéletlen - ha az életnek csak egy bizonyos időszakára korlátozódik (házasság előtt, vagy özvegyi állapot).
A tisztaság ÁLLAPOTBELI, ha a nemiséget a krisztusi erkölcs törvényei szerint éli meg az ember (házasság).
A tisztasági fogadalomról külön cikk van.

A tisztaság elleni bűnök: nemi erőszak, önfertőzés, paráználkodás, pornográfia, prostitúció, tisztátalanság.

2011. december 17., szombat

Amire már nincsenek szavak ...

Vannak, amire egyszerűen nincsenek szavak. Most például a köszönetre. Például az, hogy ez az utóbbi óriási nagy vizsgám sikerült. Bár nyugodt szívvel mondhatnék kisebb dolgokat. Egészen apró szösszeneteket. Semmi nem természetes. Minden ajándék. Minden kegyelem. Tudom, hogy az Úr él, kommunikál, dolgozik. Benne van az életünkben. Vagyis Ő az élet ... :-)
Most is azt érzem, hogy a "köszönöm" szó mennyire kevés, mennyire nem fejezi ki azt a mély hálát, ami bennem van, amit nem lehet szavakba önteni. Meghálálni? Azt meg még úgysem. De legalább próbálkozom. Egy egész életen át ...

2011. december 8., csütörtök

Tisztaság napja - tematikus nap a Mária Rádióban 2011. december 10.


Program

09:00
Tisztaság napja (1)
Egyház és tisztaság - Papp Zoltán atya gondolatai

10:00
Tisztaság napja (2)
Tudomány és tisztaság - Dr.Gloviczki Eszter előadása

17:00
Tisztaság napja (3)
Szerzetesség és tisztaság - Tóth Krisztina Veronika OP. előadása

19:00
Tisztaság napja (4)
Jegyesség és tisztaság - Ambrózy Tamás atya előadása

20:04 Tisztaság napja (5)
Jegyesség és tisztaság - egy jegyespár tanúságtétele

21:00 Tisztaság napja (6)
Házasság és tisztaság - házaspár tanúságtétele

2011. december 3., szombat

"Jöjjetek, nézzétek meg!"

Ha a szerzetesség gondolata vissza-visszatér az
életedben; ha vonz az Isten és az emberek szolgálatának
gondolata; vagy úgy érzed, hogy vannak jelek az
életedben, amelyek ebbe az irányba mutatnak, jöjj és nézd
meg a domonkos módon megélt szerzetesi életünket,
karizmánkat és Isten szolgálatát a mindennapjainkban.

Időpont: 2011 december 9, 1900 – december 11, 1500
Helyszín: A Domonkos Nővéreknél ☺

Érdeklődni és jelentkezni a következő email-címen tudsz:
petres.lucia@gmail.com

domonkosnővérek.hu

2011. december 2., péntek

Medjugorje, 2011. december 2.

"Drága gyermekek! Édesanyaként vagyok veletek, hogy szeretetemmel, imámmal és példámmal segítsek nektek, hogy a jövő magjává váljatok, mely nagy fává terebélyesedik és kiterjeszti ágait az egész világra. Ahhoz, hogy a jövő magjává, a szeretet magjává válhassatok, kérjétek az Atyát, hogy bocsássa meg eddigi mulasztásaitokat. Gyermekeim, csak a tiszta szív képes megnyílni, amelyet nem terhel bűn, és csak az őszinte tekintet láthatja az utat, amelyen vezetni szeretnélek benneteket. Ha ezt felismeritek, megadatik majd nektek az is, hogy megismerjétek Isten szeretetét. Akkor ti fogjátok tovább ajándékozni másoknak, mint a szeretet magját. Köszönöm nektek!"

A Szűzanya megáldott minden jelenlévőt és minden kegytárgyat. Még egyszer hívott bennünket a papokért való imára.


--
Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!
--
Mária Béke Királynője Szövetség
weboldal: www.mbksz.hu

Jézus levelet írt !!!

Amint jól tudjátok, közeledik a születésnapom. Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget rendeztek, és úgy tűnik ez idén is így lesz. Nagyon sok ember vásárol sokat, rengeteg a külön erre az alkalomra szóló rádió- és TV-műsor, hirdetések, reklámok, és a világ minden pontján arról beszélnek, hogy születésnapom egyre közeledik.

Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább egyszer az évben sok ember gondol rám. Amint tudjátok, születésnapomra való emlékezés sok évvel ezelőtt kezdődött. Az első időkben még úgy tűnt, hogy az emberek értették, és hálásak voltak mindazért, amit értük tettem, de manapság egyre inkább úgy látszik, hogy alig akad, aki tudja az okát az ünneplésnek.

Mindenhol összejönnek az emberek, családok, barátok, és nagyon kellemesen érzik magukat, de valójában nem tudják, nem értik, és nem is keresik a valódi jelentőségét az ünnepnek.

Emlékszem, az elmúlt évben is hatalmas lakomát rendeztek a tiszteletemre. Az asztal roskadásig tele volt ízletes ételekkel, gyümölcsökkel, édességekkel. Tökéletesen díszített helyiségekben sok-sok gyönyörűen becsomagolt ajándék várta gazdáját. De tudjátok mi történt? Engem meg sem hívtak! Pedig én voltam az ünnepség díszvendége - mégsem küldtek meghívót. Miattam volt az egész összejövetel, a sok dísz, és minden egyéb, és amikor maga az ünneplés elkezdődött, én kívül maradtam, bezárták előttem az ajtót… pedig be akartam menni, velük lenni, együtt ünnepelni…

Habár az igazság az, hogy mindez nem lepett meg, hiszen az elmúlt néhány évben sokan bezárták előttem az ajtót. Mivel pedig nem hívtak meg, hát úgy döntöttem, hogy titokban megyek be, minden zaj nélkül, és csendesen megállok az egyik sarokban.

Mindenki nagyon jól érezte magát, ittak, ettek, beszélgettek, vicceltek, nevettek, és hatalmas jókedvük volt. Egyszer csak belépett a szobába egy nagydarab, kövér, piros ruhás, fehér szakállas ember azt kiabálva: HO-HO-HO. Leült egy díványra, a gyerekek pedig rohangáltak hozzá: Télapó, Télapó! - mintha ez az egész ünnepség róla szólt volna.

Aztán az emberek körülállták a karácsonyfát, és átölelték egymást. Én is kitártam a karomat, de engem nem ölelt át senki. Aztán nagy várakozással elkezdték osztogatni, és csomagolni az ajándékokat. Végül minden elkelt, és néztem, vajon nekem van-e valami - de nem, én nem kaptam semmit.

Te hogyan éreznéd magad, ha a születésnapodon mindenki kapna ajándékot, csak éppen te nem?

De megértettem, hogy nemkívánatos személy vagyok saját születésnapom emlékünnepén, és csöndesen elhagytam a helyiséget.

És - tudjátok - ez minden évben rosszabb és rosszabb. Az embereket csak az étel, ital, ajándékok, összejövetelek érdeklik, és alig néhányan emlékeznek rám. Pedig én annyira szeretném, ha ezen a karácsonyon beengednének engem az életükbe! Nagyon szeretném, ha felismernék a tényt, hogy több mint 2000 évvel ezelőtt azért jöttem el erre a világra, hogy az életemet adjam értük, hogy megmentsem őket a halálból.

Csak annyit szeretnék, hogy ezt teljes szívvel elhiggyék, és beengedjenek az életükbe.

Még valamit szeretnék megosztani veletek, különösen arra való tekintettel, hogy jónéhányan tudjátok az ünnep igazi értelmét.

Hamarosan lesz egy saját ünnepségem, egy látványos, hatalmas összejövetel, amit soha senki még elképzelni sem volt képes.

Most még dolgozom rajta. Ma küldöm ki a meghívókat - egyet személyesen: Neked.

Tudni szeretném, szándékozol-e részt venni, és foglalhatok-e egy helyet a számodra? Beírhatom-e a nevedet aranybetűkkel a vendégkönyvembe - merthogy csak azok jelenhetnek meg az ünnepségen, akiknek nevei ott szerepelnek.

Akik nem válaszolnak a meghívásra, azok kívül maradnak. Légy felkészült, mert amikor minden kész, te is részese lehetsz az én csodálatos ünnepségemnek.

Hamarosan látjuk egymást!

Szeretlek: Jézus Krisztus

(forrás: metropolita.hu )

2011. november 25., péntek

Medjugorje, 2011. november 25.

„Drága gyermekek! Ma reményt és örömet szeretnék adni nektek. Mindaz, ami körülöttetek van, gyermekeim, a földi dolgok felé vezet benneteket, én pedig a kegyelem ideje felé szeretnélek vezetni titeket, hogy ebben az időben minél közelebb legyetek Fiamhoz, és Ő vezethessen benneteket szeretete és az örök élet felé, amelyre minden szív vágyik. Ti, gyermekeim, imádkozzatok, és legyen ez a kegyelem ideje lelketeknek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

--
Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!
--
Mária Béke Királynője Szövetség
weboldal: www.mbksz.hu

2011. november 24., csütörtök

Teljesen a Tiéd! - XVI. Benedek pápa 59 papot szentel pappá ...



Ilyen, amikor XVI Benedek pápa egyszerre 59 papot szentel pappá… ők a Krisztus Légiója Kongregáció tagjai. Napjaink leggyorsabban növekvő papi szerzetesrendje. Olyanok, mint a ferencesek a XIII.században. Magasztos pillanatok.

2011. november 23., szerda

Amikor az Úrnak más volt a terve ...

Írok egy rövid bejegyzést a tegnapi „élményeimről”. Nem szeretném a nevén nevezni, de az egyik legnehezebb egyetem záróvizsgáján voltam. Szavakkal nem lehet körülírni, hogy mennyire sokat készültem erre a vizsgára. Egyenként dolgoztam ki a több mint 100 tételt, órai előadások hanganyagát hallgattam, szinte folyamatosan, olvastam, visszamondtam, ismételtem, stb.

Az volt a szívemben, hogy BÁRMI is lesz, igyekszem elfogadni az Úr akaratát. Vagy sikerül, vagy nem. Már olyan sok kudarc – elesés – újra felállás van mögöttem, hogy meglepetés nem érhet. Így mentem el vizsgázni. Nagyon jó, rendes bizottsághoz kerültem, valóban segítőkészek voltak.

3 tételt kellett húzni, leültem kidolgozni. Nem tudom, mi volt az oka, de a legfontosabb tételről egyszerűen nem jutott eszembe semmi, SEMMI!!!!! Pedig olvastam, tanultam, felmondtam, visszamondtam még korábban! Mi történt, mi történhetett?

Hiába kérdezgettek, próbáltak segíteni. A másik két tételről mondtam mindent, amit tudtam, szinte pontosan a törvényt.

A mellettem lévő vizsgázó az asztal alatt kivette a könyvet a táskájából, kimásolta az egész tételét … én ezt nem tudtam volna megcsinálni ilyen helyzetben. És egyébként sem.

Reménykedtem. Hosszú órák teltek még el, mert meg kellett várni a többi felelőt is. Mindenkit a csoportban.

ELÉGTELEN! – hallottam a nevem után. Ez van. Ez az Úr akarata, legyen úgy, ahogy Ő akarja, ami az Ő tervében benne van. Elfogadom. Emberi dolog a szomorúság. Mert ennek óriási a súlya. Egyrészt a 11500 ft vizsgadíj. Másrészt a tény, hogy legkorábban körülbelül júniusban mehetek ebből a tárgyból újra. Megint egy fél év …. Már ki sem merem mondani, hogy hányadik….

Utána bementem a kápolnába hálát adni. Elfogadni. Beszélgetni az Úrral. Sírni. Dicsőíteni. Éppen (!) szentmise volt. Pont akkor. Találkoztam Azzal, Aki a legfontosabb az életemben. Aki mindennek, igen, MINDENNEK értelmet ad. Így jöttem haza tegnap, megköszönve, elfogadva az Isten akaratát. Békével a szívemben.

Most készülök a következő óriás vizsgámra, ami még decemberben lesz …

A bejegyzés melletti kép fejezi ki a legjobban a mostani lelkiállapotomat. Imádkozok, felfelé tekintek, az Úrban bízom ... Szüntelenül ...

2011. november 16., szerda

Átmenetileg szünetel a blog

Kedves Olvasó!
Most átmenetileg szünetel a blog, mert óriási nagy vizsgára készülök, ami minden időmet leköti. Sőt, nem is egyre, hanem mindjárt kettőre ...
Addig is, mivel a bal oldalon a címkék mutatják a témákat, ott tudsz válogatni. Sok érdekes és rövid olvasmányok vannak.
A profilban van az elérhetőségem, ha szeretnél magánban levelet írni, de itt is leírom: tisztanelni@gmail.com

Isten áldása kísérjen utadon.