3. Jézus követése
A szerzetes nagyon ember – fogalmazta nemrég egy magyar szerzetes, majd így folytatta: „A rám bízott szegényektől nagyon sokat kaptam.” Igen, mert a szerzetes azt tartja, hogy „úgy lehet valóban fölemelkedni Istenhez, hogy a megtestesülő Istennel együtt leszállunk a világba.”
Amikor azt mondjuk, hogy a szerzetesek Jézus szorosabb követésére vállalkoznak, akkor tulajdonképpen erről beszélünk. A szüzességben, a szegénységben, az Atyának való engedelmességben élő Názáreti Jézus életét követik, hogy a lehető legközelebb kerüljenek hozzá, és általa az Atyához.
Jézus nem aszketikus megfontolásból rendezte így az életét, hanem azért, mert próféta volt: Isten országának a jelévé lett. Arról tett tanúságot, hogy Isten közel jött hozzánk, irgalmas és gyógyító szeretetével jelen van az életünkben.
A szerzetesek, amikor Jézus életformáját utánozzák, az ő prófétai küldetésében vesznek részt. Ennek a belső mozzanatnak rendelik alá életük külső, látható jellemzőit: a közösségi életet, öltözetüket és az engedelmességet.
A szerzetesi közösségeket nem a családi kötelék vagy a hasonló érdeklődés fogja össze, hanem Jézus szorosabb követésének vágya és az ebből fakadó küldetés. E küldetés megélése a közösségben kezdődik. Ezt jelzi a szerzetesek ruhája is, ami a közösségvállalás kifejezése, és csak ebből következően egyenruha. Mint Teréz anya nővérei esetében a szári a legszegényebbekkel való szolidaritást mutatja, amit egyénileg és közösségileg is vállalnak.
Az engedelmesség – a mai ember számára talán a legnehezebben érthető vonása a szerzetességnek, mert mintha attól fosztaná meg az embert, ami igazán emberré teszi: a szabad akarattól, az önrendelkezéstől, önmaga kibontakoztatásától. A szerzetesi engedelmesség, mint Jézus életében is, a következő meggyőződésből fakad: Isten akarata, hogy szabad legyek: szabad a jóra, annak meglátására és megvalósítására az életemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése